Jövőre 3-3,5 százalékos hiány
Az államháztartás hiányának mérséklése 3-3,5 százalékra - ez az egyetlen "fixált" adat a jövő évi költségvetési elképzelésekben. Ez alapján kezdték a kormányzati apparátusok és a koalíciós frakciók a büdzsével kapcsolatos koncepciók felvázolását. Úgy tudjuk: a Pénzügyminisztériumban 3,5-4 százalékos GDP-növekedéssel számolnak, amely alatta marad a korábban közzétett adatoknak. Az idei költségvetés beterjesztésekor még 4,5-5 százalékos növekedési prognózis szerepelt 2004-re. A hiány visszaszorításával együtt a pénzügyi kormányzat azzal számol, hogy jövőre öt százalékot meghaladó mértékben emelkedhet a költségvetés kiadási főösszege.
Komoly ütközésekre nem lehet számítani, hiszen az MSZP és az SZDSZ meghatározta prioritások csaknem azonosak, s egybevágnak a kormányfő szándékaival is.
A három reform, az egészségügy átalakítása, a haderő-, illetve a közigazgatási számíthat kiemelt költségvetési támogatásra. Még ezekkel összefüggésben sem tudni adatokat. A haderőreform esetében a kormány arra vállalt kötelezettséget, hogy a finanszírozás 2006-ra GDP-arányosan eléri az 1,81 százalékot, az idei 1,64 százalék körüli öszszeg így jövőre 0,4-0,5 százalékkal bővülhet. A közigazgatás reformjáról a kormány a tervek szerint augusztus 6-án tárgyal újra. Ekkor várhatóan ismertek lesznek elemei és kiadásai.
Emellett az infrastruktúra-fejlesztés és az útépítés juthat átlagon felüli támogatáshoz. Az idén összesen 100-110 milliárd forint mehet el e célra, jövőre mintegy 200 milliárd. Az SZDSZ-nél hangsúlyosan jelenik meg az adócsökkentés szorgalmazása, ám erről egyelőre még koncepcionális szinten sincsen szó: az szja-kulcsok csökkentését és az egyes sávok szélesítését a 2004-es évre rendhagyó módon már tavaly elfogadták, a társasági adó 18 százalékos kulcsának csökkentését pedig a liberális párt sem vetette fel. Az adókedvezmények közül a lakáshitelrészletek elszámolására vonatkozó 240 ezer forintos plafon szűkítése - a lakáshitelkamatok támogatásának változásával összhangban - több szocialista politikus szerint is elképzelhető, hiszen ez a lépés ugyancsak a rendszer igazságosabbá tételével lenne magyarázható. Egyelőre az adóügyekben sem kezdődött egyeztetés. Nem világos az sem, mekkora béremelésre számíthatnak a közszférában dolgozók, illetve milyen mértékben emelkedik - ha emelkedik - jövőre a minimálbér. Még az sem eldöntött, hogy az ősszel kalkulált várható infláció mértékét eléri-e majd az emelés, minderről azonban az érdekegyeztető fórumokon kell dönteni.
A takarékos helyett indokoltabb a "felkészülő" jelző használata a jövő évi költségvetés kapcsán - hangzott el az MSZP-frakció munkacsoport-vezetőinek a PM képviselőivel zajlott első, a büdzséről tartott egyeztetésén. A frakció egyetért, hogy a költségvetési kiadásokat alá kell rendelni a gazdasági mutatók elérésének, amelyek lehetővé teszik a mihamarabbi belépést az eurózónába.


