BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kelendő intervenciós kukorica

Minden várakozásnál több, 230 ezer tonnányi árut kívánnak visszavenni a termelők abból a kukoricamennyiségből, amelyet a tavaly indított intervenciós felvásárlás során ajánlottak fel az államnak - tudtuk meg. A gazdálkodók eredetileg 360 ezer tonna tengerit kínáltak fel, amelyből mára - a korábbi viszszavételek nyomán - 260 ezer tonna maradt. Most ennek zöme is visszakerül a termelőkhöz, az államnál rekedt néhány tízezer tonna eladására pályázatot írhat ki az FVM.

A tárca a gazdálkodói visszavétel ösztönözésére tonnánként 2 ezer forintos költségtérítési támogatást vezetett be. Ezt azok kaphatják, akik a május 9-i határidőig lemondtak intervenciós értékesítési jogukról. A pluszdotációt alapvetően azért hirdette meg a tárca, hogy az áru nagy részétől megszabaduljon, elkerülendő a készlet értékesítésével járó terheket.

A jogalkotási előkészületek elhúzódása azt eredményezte, hogy az FVM-es rendeletmódosítás csak május elején látott napvilágot, vagyis a termelőknek csak néhány napjuk maradt az ügyintézésre. Ráadásul a tárca - eltérve az egyeztetéseken elfogadott szövegtől - korlátozásként előírta: egy-egy gazda a 2 ezer forintos költségtérítést csak akkor kaphatja meg, ha teljes intervenciós készletét visszaveszi. További szigorítás: a termelőknek május 9-ig törleszteniük kellett az árura korábban felvett hiteleket, azok kamatait és járulékos költségeit. Szakértők előzetesen kizártnak tartották, hogy a pénztelennek vélt gazdák egy-két nap alatt elegendő forrást tudnak szerezni, hacsak kukoricájukra éppen nem volt meg a visszavásárlást is finanszírozó vevő.

Ugyanakkor a tapasztalatok arra utalnak, a termelők nem küzdöttek forráshiánnyal. Egyes helyeken pedig a "pénzbőséggel birkózó" takarékszövetkezetek biztosítottak hiteleket a visszavételhez. (A tulajdonosok korábban a 21 ezer forintos intervenciós árnak megfelelő közraktári kölcsönt vettek fel tonnánként.) A visszavásárlást ösztönözhette, hogy a tavaszi aszály miatt az idei vetésű kukorica késve és egyenetlenül kel, ami az ótermésű intervenciós áru eladási feltételeit javíthatja. Az árutőzsdén is tükröződik mindez: a júliusi jegyzések már közelítik a 24 ezer forintot, ami a fizikai piacon 22,5 ezer forint körüli tonnánkénti árnak felel meg.

Érdek-képviseleti számítások szerint az intervenciós készletet annak éri meg visszavenni, aki - figyelembe véve a felmerült költségeket és a 2 ezer forintos állami támogatást is - a kukoricát legalább 21-22 ezer forintért tudja eladni. Egyesek azonban a növekvő belföldi árak ellenére is úgy vélik, az FVM-nek a támogatások fejében kötelező exportot kellett volna előírnia, hogy az intervenciós áru ne nyomja a hazai piacot. (A belföldi felesleg ugyanis még mindig eléri a 600-700 ezer tonnát.) Mások viszont a fokozódó aszály miatt óvatosságra intenek: szerintük a tárcának egyelőre a teljes készletet tartalékolnia kellett volna.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.