BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Válasz az európai kifogásra

A miniszterelnök a szokásos határidőn belül válaszol az önkéntes biztosítási szervezetek állandó európai konferenciája elnökének a magyar kórház-privatizációval kapcsolatban írt aggódó levelére - mondta a kormányszóvivő. Gál J. Zoltán hozzátette: nem talált hazánkban olyan szakértőt, aki ismerné ezt a szervezetet, s szerinte az önkéntes pénztárak képviselőjét nem befolyásolhatja, hogy tőke kerül a magyar egészségügybe. Feltételezem, valaki félrevezette Maurice Doranton urat - fogalmazott. Lapuk tegnap számolt be a kormányfőhöz küldött levélről. (VG)



Számvevőszéki feljelentés az MTV ellen

Több száz millió forintos jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt rendőrségi feljelentést tett az Állami Számvevőszék a Magyar Televíziónál folytatott vizsgálódása nyomán. Az ÁSZ azt feltételezi, hogy a köztelevízió úgy vette fel az elbocsátandó munkatársak végkielégítésére fordítható összegeket az államtól, hogy tudta, az érintettek munkáját a későbbiekben is igénybe veszi. Emellett a pénz nagy részét más célokra használták fel, amire a megkötött szerződések nem adtak felhatalmazást. (VG)



Az ÉVOSZ és az MGYOSZ a közbeszerzésről

Az uniós felkészülésről konzultált az Építőipari Vállalkozók Országos Szövetsége és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének vezetése az építőipari ágazat szereplőivel Békéscsabán. Kreszán Albert, az ÉVOSZ elnökhelyettese kiemelte: a hazai építőipar szereplői összefogással és tőkekoncentrációval válhatnak az európai építőipari piac versenyképes szereplőivé. A vállalatok a közbeszerzési törvény módosítását sürgetik, amely az európai normákhoz hasonlóan az állami megrendelések valós piaci ár- és költségviszonyok mellett történő elnyerését garantálná. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.