BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Heti tőzsdekörkép: május óta nem volt ilyen jó hetük az európai részvényeknek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Úgy tűnik, enyhültek az aggodalmak a mesterséges intelligenciához köthető befektetésekkel kapcsolatban. Mindeközben az európai irányadó index történelmi csúcson jár, az arany tovább drágult, a dollár pedig kéthetes mélypontot érintett.

Hullámzó a hangulat a tőzsdéken, azonban a hét vége fordulatot hozott a piacokon. Az elmúlt időszakban több szakértő is szkeptikus hangot ütött meg a mesterséges intelligenciához köthető papírokat illetően. Ennek ellenére most úgy tűnik javul a befektetői hangulat: a Nasdaq 100 határidős jegyzései az ünnepnapi kereskedésben 1,1 százalékkal pattantak vissza, Európában pedig a közmű- és a technológiai szektor teljesített felül. Ennek hatására a Stoxx 600 újabb rekordzárás felé menetel.

Május óta a legjobb hetüket zárhatják az európai részvények
Május óta a legjobb hetüket zárhatják az európai részvények / Fotó: Shutterstock AI

Nemcsak Európában történt változás

Annak ellenére, hogy a piacok továbbra is mérlegelik, hogy nem ment-e túl messzire a második negyedév mesterséges intelligencia által hajtott ralija, a részvények úgy tűnik magukhoz tértek. A kétnapos mélyrepülés után a befektetők most a közelgő gyorsjelentési szezonra várnak, amely jelzést adhat arról, hogy az elmúlt időszak AI-infrastruktúra befektetései képesek lesznek-e nyereséggé alakulni.

A trend a dél-koreai memóriacsip-gyártók papírjaira is hatással volt, az SK Hynix és a Samsung Electronics stabilizálódott, ami hozzájárult az ázsiai részvények 2 százalékos emelkedéséhez.

A fundamentumok továbbra is nagyon-nagyon erősek, és a piac még mindig alulárazza őket

− mondta Tim Moe, a Goldman Sachs részvénypiaci stratégája, majd hozzátette, hogy a memóriachip-részvények és az AI-hardverellátási lánc profitkörnyezete előtt egy hosszabb pozitív időszak állhat.

Az arany tovább drágult

Az arany 1,5 százalékkal, unciánként 4180 dollár környékére emelkedett, ami csaknem kéthetes csúcsot jelent.

Ez azzal magyarázható, hogy a pénzpiacok visszavágták az idei Fed-kamatemelésekre vonatkozó várakozásaikat. A hozamot nem termelő nemesfém vonzóbbá válik, amikor a kamatok alacsonyabbak. Korábban a befektetők csalódottsága a technológiai részvényekben nyomás alá helyezte az árfolyamot, azonban most úgy tűnik enyhülés történt.

Az elmúlt hónapokban a forint kiemelkedően jól teljesített, ezért a magyar befektetők kedvezőbb forintáron juthattak aranyhoz:

  • május 24-én egy uncia arany 4505,6 dollárba, tehát 1 385 562 forintba került,
  • június 16-án, a forint erősödésének csúcsán egy uncia nemesfémért 1 303 334 forintot kellett fizetni,
  • június 24-én pedig az arany gyengülése miatt 1 278 875 forintra esett a spot ár.

A cikk írásának időpontjában a helyzet némileg kedvezőtlenebb a múlt hetinél,

most egy uncia arany 1 302 100 forintba kerül. Ez még mindig olcsóbb, mint a májusi spot ár.

Nyomás alatt a dollár

Az elmúlt napokban enyhültek az amerikai kamatemelési várakozásokkal kapcsolatos aggodalmak, mivel az olajárak stabilizálódtak, valamint kedvezőtlenebb munkaerőpiaci adatok láttak napvilágot. Ez némileg növelte a Fed mozgásterét, aminek következtében

a dollár gyengült, az első, teljesen beárazott 25 bázispontos Fed-kamatemelés időpontja pedig októberről decemberre tolódott.

A japán jen eközben ingadozó teljesítményt nyújtott, miután találgatások kezdődtek arról, hogy a japán pénzügyi hatóságok a korábbinál kevésbé kiszámítható módon avatkozhatnak be a deviza védelmében.

Elfordultak a befektetők az amerikai részvényektől

Habár a Nasdaq 100 határidős jegyzései visszapattantak, így az amerikai technológiai részvények piaci hangulatának egyik fő indikátora pozitív képet vázol, a szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy

az AI-papírokat övező szkepticizmus miatt a befektetők március óta nem látott ütemben vonták ki a tőkét az amerikai részvényekből.

Az amerikai részvényalapokból 17,2 milliárd dollár áramlott ki az egyhetes, július 1-jén lezárult időszakban − mutattak rá a Bank of America stratégái, valamint jegyzetükben arról is írtak, hogy a befektetők részben a nemzetközi részvények felé fordultak. A japán papírokba 1,9 milliárd dollár áramlott, amire hét hete nem volt példa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.