Növekedés, vagy reform?
Gerhard Schröder kabinetje egyedül aligha lenne képes keresztülvinni a szükséges reformokat a gazdaság erején felül költekező egészségügyi, nyugdíj- és foglalkoztatási rendszerben, érvelt a CDU-vezető. Ugyanakkor a német kormány csak akkor mehet bele az idő előtti adócsökkentésbe, ha vissza tudja fogni kiadásait, sommázta berlini elemzők véleményét a Bloomberg. Bonyolítja Schröder helyzetét, hogy saját pártjának (SPD) belső ellenzéke hallani sem akar a jóléti állam vívmányainak megnyirbálásáról, jóllehet a szociáldemokraták június 1-jei kongresszusukon már áldásukat adták az Agenda 2010 névre keresztelt reformcsomagra. Ráadásul ez a belső ellenállás akkora, hogy a parlamenti jóváhagyás valószínűleg csakis ellenzéki támogatással érhető el. E tekintetben jelenthet áttörést Merkel nyilatkozata a Welt am Sonntagban.
Hans Eichel pénzügy-, valamint Wolfgang Clement gazdasági és munkaügyi miniszter előzőleg úgy nyilatkozott, hogy elsőbbséget biztosítanának a növekedésnek. Az eurózóna stabilitási és növekedési paktuma, idézte Clement szavait a Financial Times, bénítólag hatott Németországra, ezért a változásokról csak akkor lehet szó, ha a világgazdaság talpra áll. Korábban Clement azt is mondta, a kiegyensúlyozott költségvetés - a remélt 2006 helyett - 2008-ig nem elérhető.
Ugyanakkor már Merkel felvetésére "rímel" Eichel legutóbbi nyilatkozata, amelyben hajlandóságot mutat az adócsökkentések előbbre hozására 2004-re, hogy újraélesszék a stagnáló gazdaságot. Az igazán kedvező reagálást Schröder tegnapi megszólalása jelentette, aki három - megfigyelők szerint teljesíthetetlen - feltételhez kötötte Merkel kérésének teljesítését.


