Alacsony a hazai foglalkoztatottság
Magyarországon a munkanélküliségi ráta az európai normákhoz képest viszonylag csekély, ugyanakkor gondot okoz, hogy a foglalkoztatottság szintje alacsony. Az aktív korúaknak csupán alig több mint fele áll munkában. Ezt az arányt növelni kell, cél, hogy az évtized végére elérje a 70 százalékot - erről Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter beszélt Genfben, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) konferenciáján. A tanácskozáson Tarja Filatov, az ILO végrehajtó igazgatója megígérte: az uniós források kihasználásáról is tájékoztatja majd a szaktárca vezetőjét szeptemberi magyarországi látogatásakor. (VG)
Az interneten is olvasható a Magyar Közlöny
A tájékoztatás és a végrehajtás hatékonysága végett a kormány július elsejétől kísérleti jelleggel az interneten is hozzáférhetővé teszi a Magyar Közlönyben kihirdetett jogszabályokat - adta hírül a Magyar Köztársaság hivatalos lapja június 8-án megjelent, idei 65., ünnepi száma. A százötven éves kiadvány jelentőségét Kiss Péter kancelláriaminiszter méltatta. (VG)
Panelépületek felújítása
Elkészült a Széchenyi-terv által finanszírozott első budapesti panelépület-felújítás Kőbányán, a külső hőszigeteléshez, fűtés-korszerűsítéshez 15 millió forint támogatást, illetve kamatmentes kölcsönt nyert el az 56 lakásos társasház. Sebestyén Ágnes, a Belügyminisztérium lakáspolitikai és építésgazdasági főosztályának vezető főtanácsosa elmondta, hogy a panelépületek energiatakarékosságát szolgáló felújításokra eddig 355 pályázó nyert el 1,5 milliárd forintnyi támogatást. Ennek révén mintegy 17 ezer lakás felújítása lehetséges. A pályázatok döntő részét a dunántúli megyékből adták be. Budapestről öt pályázó nyert el támogatást, közülük elsőként a kőbányai 56 lakásos társasház. (MTI)
Akadálymentesítésre mintegy 300 milliárd kell
Becslések szerint mintegy 300 milliárd forintba kerülne az összes magyarországi középület akadálymentessé tétele a mozgáskorlátozottak számára - hangzott el a napokban rendezett fórumon. Jelenleg a középületeknek csak mintegy 20 százaléka akadálymentes Magyarországon. A 2000-ben elfogadott törvény előírja, hogy a közhasznú épületeket 2005-ig a mozgáskorlátozottak számára is elérhetővé kell tenni. Az új épületeket pedig kötelező úgy tervezni, hogy azokban a mozgáskorlátozottak is közlekedhessenek. Ennek ellenére 570 új épületből 32-nél csak utólag tettek eleget a törvényi kötelezettségnek, 95 épületnél pedig még utólag sem - közölte Kovács Gábor, az Egészségügyi és Szociális Minisztérium főosztályvezetője. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.