Szabad a vásár Szlovákiában
Megszűnik az a szabály, miszerint a stratégiai fontosságú állami cégeknek legfeljebb 49 százalékos tulajdonrészét lehet privatizálni - jelentette be Mikulas Dzurinda szlovák miniszterelnök. Ez nem jelenti azt, hogy valamennyi nagy közszolgáltató vállalatot azonnal piacra dobnak: Pozsony minden esetet külön bírál el. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a három regionális áramszolgáltató 51 és a hat hőszolgáltató 100 százalékát kínálják fel stratégiai befektetőknek, míg az elektromos műveknek (Slovenske Elektrarne) egyelőre csupán 49 százaléka kerülhet magántulajdonba, és a nemzeti gázszolgáltató, az SPP teljes privatizálásával sem sietnek. Ezen cég részvényeinek 49 százalékát tavaly vásárolta meg a német Ruhrgas és a Gaz de France.
Robert Nemcsics gazdasági miniszter szerint a szeptemberi parlamenti vitát követően ősztől léphet életbe az új szabály, ekkor hirdethetik meg az új privatizációs tendereket - írja a Reuters. A sietség oka, hogy a kabinetnek még az idén szüksége van a privatizációból befolyó milliárdokra. Szlovákiába tavaly 181,9 milliárd korona (5 milliárd dollár) külföldi működő tőke áramlott, ami több mint kétszerese a megelőző év 73,7 milliárdos eredményének. A beruházások döntő része - 152 milliárd korona - a privatizáció révén áramlott az országba, ebből is majdnem 122 milliárdot az SPP 49 százalékának eladása hozott a konyhára.
Nem tartozik ugyan a stratégiai cégek közé, ám a szlovák kormány az SLSP bank további, még állami kézben lévő tíz százalékának eladásáról is határozott a héten. A pénzintézet 87 százalékát 2001-ben megvásárló Erste Bank a TASR szerint jelezte: készen áll a csomag megvételére.
Miközben a szlovák kormány a privatizáció kiterjesztését tervezi, az állami számvevőszék a hatékonyság hiányával és korrupcióval vádolja az állami privatizációs ügynökséget. Jozef Stahl, a számvevőszék elnöke szerint 1999 és 2001 között több mint 78 millió korona (2,2 millió dollár) jutalmat fizettek ki a vagyonügynökség vezetőinek, meglehetősen gyanús körülmények között.


