Tovább gyengült a forint
Alig egy hét viszonylagos nyugalom után csütörtökön ismét gyengülésnek indult a forint, pénteken napközben árfolyama már a 270 forintot is elérte. Úgy tűnik, az elmúlt hetekben gyökeret vert bizonytalanságot a legutóbbi, 200 bázispontos kamatemeléssel sem lehet kiűzni a piacról. A befektetők a legapróbb hírekre is hektikusan reagálnak, aminek köszönhetően a hét eleji 260 körüli szintről a hét végére 266 forintig erősödött az euró.
Barcza György, az ING Bank elemzője szerint a mostani helyzet azt az állapotot közelíti, amikor az árfolyamfolyamat visszafordítását már csak a jegybank újabb radikális lépésével lehet kierőszakolni.
Éppen ezért az elemző nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy az elkövetkező napokban az MNB egy újabb, 300 bázispontos kamatemelés mellett dönt majd. Járai Zsigmond jegybankelnök ugyanakkor a jelenlegi kamatszintet elegendőnek tartja a forint visszaerősödéséhez.
Az újabb, immáron harmadik és egyre erőteljesebb gyengülési hullám hátterében álló okok között részint a lapunk által Járai Zsigmonddal készített interjú említhető. Jóllehet a befektetők a sáveltolásra irányuló döntést, illetve annak időzítését eddig sem értékelték sikertörténetként, a jegybankelnök beismerő nyilatkozata azonban ráerősített az eddigi ellenérzésekre. Ráadásul az interjúban elhangzottak a fiskális és a monetáris politika célkitűzései között továbbra is tátongó szakadék fennállására utalnak.
Normális piaci viszonyok között a jelenleg 9,5 százalékos irányadó kamatszint, illetve az eurózóna kötvénypiacaihoz mérten fennálló tetemes kamatelőny elegendő kellene, hogy legyen a befektetők idecsalogatásához. Ennek ellenére a külföldi kötvénytulajdonosok az elmúlt időkben 100 milliárd forintot meghaladó értékben adtak el eszközeikből, és az ellenértékként befolyt pénz jelentős részét ki is vonták az országból. Amennyiben ez a tendencia tovább erősödik, az az egész hazai pénzpiac életére nézve súlyos következményekkel járhat - indokolja várakozását Barcza. Egy ismételt kamatemelés a bankrendszerre és a költségvetésre nézve is komoly terhet jelentene, az azonban feltehetőleg rövid távra szólna csak.
A jegybankelnök nyilatkozata hozzájárult ugyan a forint ismételt megingásához, a csütörtökön, rendkívül alacsony érdeklődés mellett tartott kötvényaukció azonban sokkal inkább elbizonytalaníthatta a befektetőket. A piac túl optimista volt és rendkívül gyorsan, jelentős kamatcsökkentést árazott be az állampapír-árfolyamokba - mondja Kaposi Zsolt, az OTP Bank elemzője. Véleménye szerint ennek köszönhető, hogy a hazai piac hamar elvesztette attraktivitását. A kamatcsökkentési várakozás a pénteki, jelentős hozamemelkedést követően is megmaradt. Kaposi szerint éppen ezért nem az újabb kamatemelés, hanem a jelenlegi, már így is igen magas kamatszint tartós fennmaradásának hangsúlyozása lehetne a jegybank feladata. Amennyiben az MNB mégis a kamatemelés mellett döntene, abban az esetben Kaposi is egy drasztikus, 300 bázispontos lépést tart valószínűnek.


