BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vádemelési javaslatok a kiemelt ügyekben

Az Országimázs Központ (OK), a Nemzeti Autópálya Rt., valamint az agrárügyek kapcsán indított nyomozást is vádemelési javaslattal zárta, illetve zárja le rövidesen a rendőrség - jelentette be Bolcsik Zoltán, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának (SZBEI) vezetője tegnapi tájékoztatóján. A rendőrség az elmúlt időszakban összesen 49 nagy közfigyelmet kiváltó ügyben folytatott nyomozást, amelyek többségében a feljelentésekben szereplő állami szervezeteknél, illetve cégeknél folyó pénzfelhasználás törvényességét vizsgálta meg.

Az Országimázs Központ gazdálkodásával összefüggésben 2002 májusában indított nyomozást a rendőrség a héten zárta le, s tett vádemelési javaslatot Cs. Nórával, a Happy End Kft. ügyvezetőjével, T. Szabolccsal, a MERT 2000 Rt. vezérigazgatójával, valamint N. Bernadettel, az OK volt osztályvezetőjével szemben. A rendőrség szerint a két volt cégvezető összesen 822 millió forint kárt okozott a költségvetésnek azzal, hogy az OK által megrendelt Millenniumi Országjáró, Költségvetési Füzet, Magyarország Mindannyiunké és Hannoveri Expo című kiadványok elkészítése során a tényleges előállítási költségnél jóval nagyobb összegről állítottak ki számlákat. A kiadványok elkészítését elvállaló Happy End Kft. úgy növelte meg a megállapodásban foglalt húszszázalékos hasznát, hogy a munkába alvállalkozóként bevonta a MERT 2000 Rt.-t, amely több nyomdát is megbízva végül a valós költségnél több mint 800 millió forinttal nagyobb összeget számlázott ki a Happy End Kft.-nek, az pedig az OK-nak. A rendőrség az OK érintett volt osztályvezetőjét hanyag kezeléssel gyanúsítja, amiért a tisztviselő a teljesítési igazolások és kifizetések során nem a tőle elvárható gondossággal járt el.

Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt a rendőrség a közelmúltban szintén gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. két korábbi vezérigazgatóját. Liszka Károly, az ORFK SZBEI helyettes vezetője elmondta: az idén januárban indított eljárásban H. Lászlót mintegy 400 millió, V. Ivánt pedig 1,6 milliárd forintos visszaéléssel gyanúsítják. Az NA Rt. egy ügyvédi irodának 288 millió forintot fizetett ki egy szerződéscsomag kidolgozására úgy, hogy annak részleteit valójában az NA Rt. vezetői tárgyalták le. Emellett a tervezett autópálya-nyomvonalak lőszermentesítésére az NA Rt. 1,2 milliárd forintot fizetett ki a Defend Security Kft.-nek, miközben a munka valós költsége végül nem haladta meg a 180 millió forintot, s az alvállalkozóként közbeiktatott First VIP Kft. bankszámlájáról 547 millió forintot vettek fel ismeretlenek. További 1,5 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-területek megszerzési feladatainak koordinálására a mindössze egyetlen alkalmazottat foglakoztató ZIB Consulting Kft.-nek.

Részben befejeződtek, illetve közvetlenül befejezés előtt állnak az úgynevezett agrárügyekben indított nyomozások is. A 2001-2002-ben megtett feljelentések eredményeképpen az ORFK SZBEI 19 ügyet vizsgált meg, amelyek közül hat esetben tett vádemelési javaslatot, s további két esetben fejezi be a nyomozást hasonló eredménnyel egy-két héten belül. A rendőrség jelenleg az Agrárinnovációs Kht.-vel kapcsolatos ügyek lezárásán dolgozik. A nyomozás adatai szerint a földművelésügyi tárca által alapított kht. vezetői 1999-2000-ben összesen 159 millió forint kárt okoztak különböző innovációs tanulmányokra, rendezvényekre és egyházi intézmények támogatására fordított indokolatlan kifizetésekkel, amelyek kapcsán eddig 9 főt hallgattak ki gyanúsítottként.

Összesen 24 gyanúsítottal szemben tett vádemelési javaslatot az ORFK SZBEI az FVM tulajdonában lévő Concordia Rt. ügyében befejezett nyomozásban. A nyomozó hatóság megállapítása szerint az rt. tulajdonában lévő GMS 96 Kft. és a hozzájuk kapcsolódó cégek kukorica- és gabonaügyletei kapcsán összesen 187,6 millió forint vagyoni hátrány keletkezett annak következtében, hogy a gazdasági folyamatba indokolatlanul vontak be más gazdasági társaságokat. (NIG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.