Döntések a kormányülésen
ÁPV Rt. Visszahívták az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. felügyelőbizottságából a parlamentbe be nem jutott pártok delegáltjait. Ezenkívül az SZDSZ kérésére Ungár Klára helyett Dornbach Alajos került a testületbe. Az új felügyelőbizottságba a kormány Bognár Andrást, Komáromi Gábort és Harcsár Istvánt delegálta.
Alkotmánymódosítás. A kormány több ponton módosítani kívánja az alkotmányt és az Alkotmánybíróságról (Ab) szóló törvényt, s új jogalkotási törvényt terjeszt a parlament elé. Az alkotmány tervezett módosítása értelmében a magyar fegyveres erők a kormány engedélye alapján vehetnének részt békefenntartó, illetve humanitárius akciókban.
Sporttörvény. A kormány elfogadta a sporttörvény módosításának koncepcióját. Az elképzelések között szerepel, hogy a sportszervezet a normál munkaviszony keretében foglalkoztathassa sportolóját. A tervezet szerint a sportegyesületek újra csődképesek lehetnének, vagyis kötelezettségeikért teljes vagyonukkal felelnének.
Sporthitelprogramok. Ma három pályázatot ír ki a szakminisztérium, amelyek keretében összesen 4,2 milliárd forinttal támogatják majd a kivilágított, műfüves labdarúgó- és sportpályák építését, felújítását, 750 millió forinttal sportlétesítmények építését, korszerűsítését, és 100 millió forint értékben kamattámogatást nyújtanak sportvállalkozások fejlesztési hiteleihez.
A kormány menetrendje. A kormány második félévi munkájának középpontjában az EU tagállamaként való működésre történő felkészülés, a magyar gazdaság versenyképességének megerősítése, az esélykülönbségek további csökkentése és az elhatározott korszerűsítési programok elindítása és folytatása áll - közölte a kormányszóvivő. Nyáron határozhatnak a közigazgatási rendszer átalakításáról. (VG)


