BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Félgyűrű Miskolc körül

Az idén novemberre átadják az M3-as autópályát Miskolccal összekötő M30-as 35-ös útig terjedő szakaszát, ám a teljes, a Vegyépszer Rt. által épített sztráda - elsősorban a nyomvonalhoz tartozó földterületek kisajátítási vitái miatt - a tervezetthez képest egy évvel később, a jövő év második felében készül el. A kormány döntése értelmében a Miskolcot elkerülő félgyűrű építése nem áll le: 2005 őszére kétszer egysávos út köti össze az M30-ast a 26-os úttal.

Egy évvel ezelőtt - az M30-as nyomvonala körüli kisajátítási viták idején - derült ki, hogy 2003 novemberére nem készül el az M30-as. A miskolci Borsod Invest Kft. egy 1994-ben meghirdetett pályázat alapján kapta feladatul, hogy az M3-as autópálya Mezőkövesd és Polgár közötti, valamint az M30-as autópálya által érintett földterületeket megvásárolja. A feladat nagyságát jelzi, hogy mintegy 3500 földtulajdonossal kellett tárgyalniuk. Az M3-as ürügyén mindössze két esetben nem sikerült az egyezség, így kisajátítás lett a dologból. Az M30-as körül már nem ment minden simán. Miskolc önkormányzata vállalta a koordinátor szerepét. A borsodi megyeszékhely gazdasági fejlődése számára elengedhetetlen az M30-as, amely egyben csökkenti a belváros ma már tarthatatlan forgalmát.

A Vegyépszer és a Betonút alkotta Magyar Autópálya-építő Konzorcium másfél évvel ezelőtt kötött szerződést a 24 kilométeres M30-as megépítésére, amelynek árát akkor 44 milliárd forintban határozták meg. Érveik szerint a beruházás azért ilyen drága, mert a nyomvonal rendkívül nehéz terepen, a nyékládházi kavicsbányák lelőhelyein, bányatavakon, mocsaras területen keresztül halad, s négy csomópontot, két vasúti felüljárót, valamint egy Sajó-hidat is meg kell építeniük. Összehasonlításul az M3-as egy kilométerén csaknem 95 ezer köbméter földet kell megmozgatni, az M30-asnál pedig 194 ezret. Az M3-ason egy kilométeren 390 négyzetméternyi híd épül, míg az M30-ason 868. A legfrissebb ütemezés szerint az M3-as és a 35-ös út csomópontja között már az idén ősszel használható lesz az M30-as.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.