Greenspan kamatos színvallása
A Fed mindaddig alacsonyan tartja a kamatokat, amíg erre szükség van - jelentette ki az amerikai képviselőház pénzügyi bizottsága előtt Alan Greenspan, a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke. A hírügynökségi jelentésekből az is kiderül, hogy jelét adta: kész akár a további csökkentésekre is, ha a gazdaság állapota és a destabilizáló áresés kivédése megköveteli ezt. Elemzők ezzel kapcsolatban mindenesetre megjegyzik, hogy már történelmi mélyponton van az amerikai irányadó kamat.
Greenspan egyúttal ismertette a képviselőkkel a Fed legújabb előrejelzéseit, amelyek szerint az amerikai gazdaság az idén 2,5-2,75, jövőre pedig 3,75-4,75 százalékkal fog növekedni. Míg az utóbbi becslése szerint 5,5 százalékra szorítja vissza a júniusban 6,4 százalékosnak mért munkanélküliséget, addig az idei növekedési előrejelzés nyilvánvaló visszalépés a korábbi 3,25-3,75 százalékos vderűlátó várakozáshoz képest.
Greenspan jelentéstételével egy időben hozta nyilvánosságra a kereskedelmi minisztérium a júniusi kiskereskedelmi áralakulások statisztikáját. Az előzetes számítások szerint ezek a korábbi feltételezéseknél erősebben, 0,5 százalékkal - sőt, a kultúrcikk kategóriában 3 százalékkal - emelkedtek, visszaigazolva a Fed-elnöknek azt a megállapítását, hogy rövid távon valószínűtlen a deflációs veszély.
A jegybankelnök ezzel indokolta, hogy munkatársaival úgy döntöttek, megmaradnak a kamatlábak befolyásolásának konzervatív módszerei mellett, nincs szükség olyan alternatív megoldásokra, mint például a hosszú lejáratú kötvények vásárlása. A jegybank szerepét betöltő Fedet azonban változatlanul foglalkoztatja a defláció lehetősége - tájékoztatta a képviselőket -, mert bekövetkezte nagyon nagy károkat okozhat, különösen ha a gazdaságot egyéb sokkhatások is érik egyidejűleg. A nagyon alacsony inflációs ráta fokozza annak veszélyét, hogy sokkal nehezebb lesz hatásosan kivédeni a gazdaságra gyakorolt ellenkező irányú hatást. Éppen ezért a bankárok most nem az inflációt, hanem a deflációt tekintik a legnagyobb fenyegetésnek - indokolta meg az alacsony kamatlábak politikáját.
A jövőbeni növekedés kedvező előjeleként értékelte Greenspan az emelkedő tőzsdei árakat, a kötvénypiaci hozamok növekedésének lefékeződését, az olajárak erősödését, a javuló fogyasztói bizalmat és azt, hogy rövidesen éreztetik hatásukat a Bush-kormányzat adócsökkentései. A megnyilatkozás első értékelései csalódást tükröznek, az amerikaiak ezúttal többet vártak Greenspantől.


