Jó pályázat, jobb versenyképesség
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ősszel egyhetes program keretében 200-250 olyan szakember (multiplikátor) felkészítését vette tervbe, akik később közvetlenül segíthetik a kis- és középvállalkozókat (kkv) az európai uniós támogatások hatékony felhasználásában, illetve a pályázás területén való gyakorlati eligazodásban. A vállalkozók integrációs felkészülését és képzését szolgáló, "az EU házhoz jön" program nagy sikerére tekintettel született az ötlet. A tárca az első körben a kamarák, érdekképviseletek és megyei vállalkozói központok munkatársainak kíván továbbképzési lehetőséget nyújtani. A második körben pedig már a versenyszférában is szerveznek tanfolyamot.
A jó pályázat növeli a vállalkozók versenyképességét - hangsúlyozta Apatini Kornélné helyettes államtitkár. A tegnapi sajtótájékoztatón azt is kiemelte, hogy a képzés keretében főleg módszertani segítségre számíthatnak a résztvevők az uniós pályázatok magyar szemszögből történő értékeléséhez.


