Jubileumi országgyűlésre készülnek
Szécsény készül az 1705-ös országgyűlés 300. évfordulójának megünneplésére, ezért a város vezetése a barokk Forgách-kastélyt és a hozzá tartozó, mintegy 11 hektáros várkertet eredeti állapotának megfelelően kívánja felújítani. A város azt szeretné, ha az országgyűlés 2005-ben ebben a kastélyban emlékezne meg az évfordulóról, ám ehhez előbb meg kell teremteni a megfelelő körülményeket.
A természetvédelmi területté nyilvánított várkert növényzete korábban megegyezett a szarvasi arborétum növényvilágával, ezt szeretnék helyreállítani. Továbbá a több száz éves várfal felújítása is fontos, különös tekintettel arra, hogy kevés olyan található az országban, amely ennyire épen megmaradt, mint a szécsényi. A felújítással régi álma valósulna meg a szécsényieknek.
Mivel a kastély állami tulajdonban van, kezelője pedig a Nógrád megyei közgyűlés, a munkát a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal közösen végeznék el. A rekonstrukció számítások szerint mintegy félmilliárd forintba kerülne, s ezt részben pályázati pénzből kívánják finanszírozni. Szécsény a megyei közgyűléssel együtt nyújtja be a pályázatot, terveik között szerepel továbbá egy tűzvédelmi kiállítás megnyitása is, amelyhez segítséget kapnak a tűzoltómúzeumtól és a Kubinyi Ferenc Múzeumtól. (VG)


