Röviden
Földhivatali hátralékok: intézkedési terv készül
Az agrártárca intézkedési tervet készít az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshátralék felszámolására és a kulturáltabb földhivatali ügyfélszolgálati helyek kialakítására - közölte Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a Fővárosi Kerületek Földhivatalában (FKFH) tett látogatását követően. Pálfalvi István, a fővárosi földhivatal vezetője elmondta: az 1,4 milliárd forint éves költségvetéssel gazdálkodó hivatalnak mára sikerült a több évvel ezelőtti 500 ezerről 100 ezerre csökkentenie a hátralékos ügyiratok számát, s az FVM intézkedési terve fél, egy éven belül ezt a számot tízezer alá szorítaná le. Az idén az első fél évben mintegy 192 ezer új ingatlan-nyilvántartási irat érkezett az FKFH-hoz, 25-30 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. (MTI)
Ismét meghirdették a hajógyári szigetet
Az első eredménytelen pályázatot követően másodszor is meghirdette a Hajógyári Sziget Vagyonkezelő Kft. állami tulajdonban lévő részét az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV). Az új pályázatban azonban az eredeti 6,6 milliárd forintos limitár már nem szerepel, és a bánatpénz is jelentősen csökkent. A májusi pályázat érvényes ajánlat hiányában eredménytelenül zárult. Az ÁPV Rt. nyilvános, kétfordulós pályázaton értékesíti a társaság 66,79 százalékát kitevő, 2,381 milliárd forint névértékű tulajdonrészt. A bánatpénzt az új kiírásban 100 millió forintra mérsékelték az első pályázatban szereplő 660 millió forintról. Az új pályázatok benyújtásának határideje szeptember 3., a beérkező ajánlatok elbírálásának szempontja a megajánlott vételár mértéke. (MTI)
Népegészségügyi pályázatokra 850 millió
Összesen 756 népegészségügyi pályázat érkezett az Országos Egészségfejlesztési Központba, közülük 276-on sikerrel pályáztak - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Hargittai Mária, az egészségügyi tárca helyettes államtitkára. A pályázók 408 millió forintot nyertek, amelyből népegészségügyi progarmokat indítanak. Ezek között például van például az alkohol- és drogmegelőzési tanácsadás, a nemdohányzó életmód népszerűsítése, "egészséges munkahely" cím elnyerése, a hátrányos helyzetűek egészségfejlesztő programja és az egészséges táplálkozással kapcsolatos tájékoztatás. (VG)


