Röviden
"Csillagos" rendszámtáblák csak 2005-től
A Belügyminisztérium tervei szerint Magyarországon várhatóan csak 2005 januárjától vezetik be az Európai Unióban szabványos gépjármű-azonosítókat. Korábban született már olyan tervezet is, amelynek értelmében a magyar zászló helyett kék alapon, sárga csillagok alatt lévő országjelzést tartalmazó rendszámtáblák akár már 2004 májusától debütálhatnának (VG, 2003. május 22., 1. oldal). A már forgalomban lévő, hagyományos azonosítókat azonban a járműforgalomból történő kivonásáig használhatja a tulajdonos. (MTI, VG)
Bécsben elfogadták a bővítést
Az osztrák parlament mind a négy parlamenti párt közös indítványára egyhangúlag elfogadta az Európai Unió bővítéséről szóló törvényt. Az ellenzéki szociáldemokraták ennek kapcsán arra figyelmeztettek, hogy a továbbiakban óvatosan kell folytatni az EU bővítését, s előbb ezt a mostani lépést kell megemészteni. Az uniós bővítés elfogadása a koalíciós megállapodás lényegi eleme, és végül - néhány képviselő hosszas ellenkezése után - a Szabadságpárt is támogatta a törvényjavaslatot. (VG)
Dagad az Eurostat-botrány
A korábban gyanítottnál is súlyosabb visszaélésekre derítettek fényt az EU nyomozói az uniós statisztikai hivatalnál. Az Eurostat az idén májusban távozott elnöke, Yves Franchet és két vezető munkatársa a brüsszeli illetékesek szerint 1989 óta jelentős kárt okozott a hivatal bevételeinek eltérítése révén. A bizottság különleges nyomozói csapatot állított össze az ügy tisztázására, és megszüntetett minden, a Planistat nevű francia céggel kötött szerződést, mivel a vállalatnak kezdettől központi szerepe volt a nyomozásban. (Reuters)
Foglalkoztatási pályázati program
Az EU PHARE-programja és a munkaügyi minisztérium közös finanszírozásában pályázati program kezdődött a munka világából való kirekesztődés ellen. Célja az, hogy az e szempontból halmozottan hátrányos helyzetűek (romák) eljussanak a munkaerőpiacra. Az összesen 7,5 milliárd forint értékű projektekre települési és megyei önkormányzatok, önkormányzati társulások, nonprofit civil szervezetek pályázhatnak. (MTI)


