BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kormányfő kiadta az utasítást

Medgyessy Péter kormányfő több, az elmúlt hetekben csak az MSZP vezetése által kommunikált ügyben foglalt állást tegnapi rádióinterjújában. Jövőre csak a fiatal, rossz jövedelmi helyzetű családok számára marad fenn a lakáshitelekhez kapcsolódó adókedvezmény, mondta. A Pénzügyminisztérium számítása szerint a lakáshitelhez kapcsolódó szja-kedvezmény eltörlése 35 milliárd forintnyi kiadástól mentesítette volna a büdzsét. A PM-nek nincsenek számai arról, a kedvezmény részleges fenntartása mennyibe kerül jövőre, ezt most számítják - mondták el lapunknak a tárcánál.

A kormány július 16-án elfogadta a jövő évi költségvetés sarokszámait, amelyekhez ragaszkodik, ám ezen belül lehet változás, mondta. A büdzséről tárgyaltak tegnap az MSZP-frakció költségvetéssel foglalkozó tagjai is; jelen volt László Csaba pénzügyminiszter és Veres János politikai államtitkár is. Lendvai Ildikó frakcióvezető a Világgazdaságnak elmondta: a mintegy ötven szocialista képviselő és a PM információt cserélt a tervekről. Az MSZP jelezte, "örül a kormány szerdai döntésének", hogy novemberben kifizetik az 53. heti nyugdíjat. Elmondta: a lakáshitelek adókedvezményének ügyéről tovább egyeztetnek, de az elvre, hogy jövőre csak a fiataloknak, illetve a rászoruló családosok számára marad fenn az adójóváírás, a miniszterelnök is rábólintott.

A jövő évi szja-tábla kapcsán Lendvai úgy vélekedett, László Csaba a koalíción belüli vitának csak a lényegét foglalta össze: több mint 100 milliárd forintos kiesést jelent, ha a törvényt változatlanul hagyva, a terveknek megfelelően csökkennének az adókulcsok. A frakcióvezető azt mondta: érdemben nem került szóba a megbeszélésen az a szocialisták által az elmúlt napokban többször megfogalmazott bírálat, hogy a PM kommunikációs hibák sorozatát követte el az előkészületek alatt, amikor olyan ügyekről közölt információt, amelyekben véglegesen még nem született döntés. Tegnap annyiban maradtak, nem a kommunikációval, hanem az érdemi ügyekkel foglalkoznak. Lapunk úgy tudja, hogy a szabadságáról hazaérkező miniszterelnök sietett leszögezni, "mielőtt még bárkinek eszébe jutna", bizalma töretlen a pénzügyminisztere felé.

Nem tudni, miként oldódna fel a két párt, illetve a pénzügyi kormányzat közötti ellentét az szja-tábla ügyében. A szocialisták szerint az SZDSZ álláspontja - a párt nem szavazza meg az adótábla módosítását - "túl merev", s presztízsveszteség nélkül nem tud visszajönni az általa kijelölt határról. Több szocialista politikus hozzátette: az adótábla ügyében nem szakmai, hanem politikai döntést kell hozni. Tény, hogy most már úgy tűnik, az előkészületek egyetlen nyitott pontjáról augusztus végéig meg kell egyezni. (OG-TE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.