A magyar kapitalizmus mozgásformája

A rejtett gazdaság méretéről, változásairól közvetlen és egzakt információkkal a szakemberek sem rendelkeznek. Főbb elemei az elmúlt évtizedek kutatómunkája alapján ismertek, ez módot adott közelítő számítások, kapcsolt adatfelvételek, közvélemény-kutatások, viszonylag megbízható szakértői becslések elvégzésére. A munka célja a magyar lakosság rejtett gazdaságba való bekapcsolódásának, ennek mértékének és formáinak vizsgálata volt. A téma kényes jellege miatt azonban ezekre közvetlenül nem, vagy csak ritkán kérdezhettek rá a kutatók.



>> Rejtett gazdaság: a GDP 20-22 százaléka



A rejtett gazdaság a sajátos magyar kapitalizmus kialakulásának, erősödésének szerves velejárója, sőt mozgásformája. Egyik lényeges okozója a gazdaság aránytalanságainak és a társadalmi deformációknak, különösképpen az egyenlőtlen versenynek, a túl nagy teherviselésnek túl szűk körben, valamint a szélsőséges jövedelmi és vagyoni differenciálódásnak. Az egyre inkább hangsúlyossá váló bűnözéssel összefüggő tevékenységek mellett általánossá váltak - és lényegében minden magyar állampolgárt valamilyen formában érintik - a rejtett gazdaságnak a társadalmi megítélés által is elfogadott, úgynevezett puha formái. Ezek ma már olyan változatosságban fordulnak elő, hogy összegyűjtésük és osztályozásuk sem egyszerű feladat. Nem tűnik túlzottnak az a megállapítás, hogy a kilencvenes évek első felében Magyarországon a rejtett gazdaság részaránya a bruttó hazai termék 25-30 százalékát is elérhette, azóta azonban a szakértők lassan csökkenő részarányt feltételeznek, 2000 körül már csupán 20-22 százalékot.

Magyarországon a rejtett gazdaság jelenlegi mértékének kialakulása szorosan összefügg a gazdaság liberalizálásával. Bár jelenléte világszerte megfigyelhető, aránya a fejlett gazdaságokban mégis lényegesen alacsonyabb, mint nálunk: ott általában a bruttó hazai terméknek csak 4-10 százalékát teszi ki. A legáltalánosabb és lényegében mindenütt fellelhető formái: a feketekereskedelem, a nem regisztrált áruk forgalma, a feketefoglalkoztatás, az adóelkerülések és a pénzmosás (amely már átvezet a feketegazdaságba).



>> A jövedelemnövelés direkt formái



A hivatalosan be nem jelentett munkavégzés széles körben elterjedt. A felmérés során a háztartások több mint egyharmada tett említést rendszeres, be nem jelentett munkavégzésről. A lakosság többsége előtt ismert az a gyakorlat is, hogy a munkaadó minimálbéren jelenti be alkalmazottját, s ezt az összeget más módon egészíti ki.

Az eredmények értelmezése során fontos figyelembe venni, hogy a feketemunka tényleges arányaira vonatkozóan ezekből a kutatók nem vonhattak le következtetéseket. Azt viszont megállapíthatták, hogy e be nem jelentett, törvényességet sértő foglalkoztatási és bérezési forma meglehetősen elterjedt, hiszen a lakosság nagy része közvetlen környezetében észleli előfordu-lását, különböző megjelenési formáit.

A megkérdezettek több mint egyharmada ismer környezetében olyan személyt, aki az elmúlt fél évben rendszeresen be nem jelentett alkalmi munkákat végzett, 58 százalék tagadólag válaszolt a kérdésre, 5 százalék pedig nem tudott érdemi választ adni.

Eseti pluszmunkáért kapott, be nem jelentett juttatások előfordulásáról a lakosság fele tud környezetében. Ugyanennyien állították ennek ellenkezőjét, míg a kérdezettek 2 százaléka nem tudott konkrét választ adni a kérdésre.

A magyar háztartások több mint fele tud olyan esetről, amikor a munkaadó csak minimálbéren jelentette be munkavállalóját, ám annak jövedelme a bevallottnál lényegesen nagyobb volt. A lakosság 56 százalékának tudomása van ilyen esetről saját környezetében, 40 százalék nem hallott ilyenről.

A különböző feketemunkák törvénytelen jellegének ismertsége, tudatosultsága eltérő mértékű. Valószínűleg az egyik legkevésbé törvénytelennek tartott ilyen jellegű tevékenység a bejárónő, takarítónő foglalkoztatása. Ennek sajátossága, hogy mindkét fél, a munkaadó és a munkavállaló is úgy véli, hogy ő magánemberként vesz részt a tranzakcióban. A lakosság egyharmada tud a környezetében olyanokról, akik bejárónőt, takarítónőt tartanak bejelentés nélkül.

Az adóelkerülés egyéb illegális módjai közül a lakosság 37 százaléka hallott már arról, hogy egy adásvételi szerződésben a ténylegesnél alacsonyabb összeg szerepelt. A lakosság egyötöde ismerte a számlaadáshoz kapcsolódó legelterjedtebb lehetőségeket: a fiktív számlák adásvételét a lakosság 22 százaléka, míg a más nevében történő számlaadást 19 százalék.

A háztartások túlnyomó többsége, 61-78 százaléka bevallása szerint nem hallott ilyesmiről az utóbbi időben.

A vállalkozók, vállalatok számára az adó csökkentésének egyik módja a költségek illegális növelése. Ilyen esetekben a vállalkozó saját, magáncélú kiadásait számolja el költségként, vagy vállalkozásán kívüli személyektől, cégektől szerez költségszámlákat. Ez utóbbi módszernél természetesen szükség van olyan vállalkozókra, magánszemélyekre is, akik a cég rendelkezésére bocsátják a hamis adatokkal kiállított, sokszor saját kiadásaik révén szerzett bizonylatokat. Ez a lakosság részvételének olyan formája a rejtett gazdaságban, amelyben nem feltétlenül a haszonszerzés a cél.

A személyes kiadások cégköltségként való elszámolása szintén jól ismert a lakosság körében. Majdnem minden második megkérdezett szerint ennek bizonyos formái bevett gyakorlatnak számítanak a környezetükben működő cégeknél. A vállalkozók a lakossági átlagnál nagyobb arányúnak látják az illegális adócsökkentésnek ezt a technikáját.

A megkérdezettek 27 százalékának környezetében van bejelentett cégautó. E csoport egyharmada vélekedett úgy, hogy a tulajdonosok a vállalkozás számlájára magáncélú utakat is elszámolnak. A válaszolók 10 százaléka ismer olyan vállalkozót, aki elszámolja ezeket az indokolatlan költségeket a cég terhére, és olyat is, aki nem. A lakosság 30 százaléka szerint az autóval rendelkező ismerősök csakis üzleti utakat számolnak el a vállalkozás terhére. E kérdésnél meglehetősen magasnak, 27 százaléknak adódott a választ ismerethiány miatt nem adók aránya. Teljes mintára vetítve: a magyar lakosság 12 százaléka ismer olyan személyt környezetében, aki kihasználja, hogy lehetősége van a cégautó magáncélú igénybevételére.

A vállalkozók a lakossági átlagnál jóval nagyobb, 57 százalékos arányban tudnak munkacélra bejelentett gépkocsikról. Ebben a körben nagyobb a gépkocsihasználattal kapcsolatos visszaéléseket említők aránya: 38 százalékuk szerint az ismerős vállalkozók útnyilvántartásuk vezetése során elszámolnak magáncélú utakat is. A kérdezettek 23 százaléka úgy véli, ha nem is mindenki követi ezt a gyakorlatot, de vannak, akik ezt teszik. Csak minden negyedik vállalkozó állította, hogy környezetében nem fordul elő ilyen visszaélés. A bizonytalanok aránya 15 százalék volt.

Egyéb jellegű magánkiadásokat a háztartások 44 százaléka szerint szoktak cégköltségként elszámolni az általuk ismert vállalkozók. Ennél kevesebben - a válaszolók 34 százaléka - állították ennek ellenkezőjét. (A mintában szereplők 9 százaléka nem ismer vállalkozókat, 14 százalékuk pedig nem rendelkezik kellő ismerettel ezen a területen.)

A vállalkozók a lakossági átlagnál vagy gyanakvóbbak, vagy realistábbak: 65 százalékuk jelzett olyan vállalkozót, aki magánkiadásait elszámolja költségként. (21 százalék nem ismer ilyen vállalkozót, 9 százalék pedig bizonytalan.)

Minden negyedik megkérdezett lakos hallott arról, hogy az ismerősök áfás számlát adtak egymásnak vállalati költségelszámolás céljából. Ennél jóval alacsonyabb (4 százalék) azoknak az aránya, akik - saját bevallásuk szerint - maguk is szoktak számlákat gyűjteni barátaik, ismerőseik részére. A vállalkozók közel egyharmada tud ilyen esetről, de személyesen csak 4 százalékuk vett részt hasonló tranzakcióban.

A kérdezettek azon 4 százaléka, aki gyűjt mások számára számlát, 41 százalékban ruházati cikkekről szerzett nyugtáit adja oda barátainak; a szívességből számlát adók 25 százaléka könyvekről, 21 százalékuk papír-írószerről, 16 százalékuk elektronikai cikkekről kiállított számlákat adott tovább. A lakosság körülbelül egytizede említett szolgáltatásokról, illetve építőanyagokról kiállított bizonylatot. Minden más cikket ennél kevesebben említettek. (Egy kérdezett több dolgot is felsorolhatott.) Az, hogy a barátaiknak, ismerőseiknek számlákat gyűjtő lakosok jelentős része említette a ruházati cikkeket, arra figyelmeztet, hogy a számlagyűjtésben nemcsak a vállalkozók, hanem olyan alkalmazottak is érdekeltek, akik munkahelyükön "ruhapénzt" kapnak, amelynek elköltését igazolniuk kell.

A válaszolók 5 százaléka tud arról, hogy van a környezetében olyan, vállalkozásnak bérbe adott ingatlan, amely feltehetően nem a vállalkozás tényleges működését szolgálja. Hasonló típusú gépjármű-bérbeadásról a mintában szereplők 6 százaléka hallott.

Az utóbbi két költségnövelési technika elterjedtségének különbségére egy fokkal talán megbízhatóbb forrásul szolgálnak a vállalkozók, akik közvetlenül is érintettek lehetnek ebben, s több vállalkozó ismerősük van, mint a lakossági körbe tartozó kérdezetteknek.





>> Az indirekt jövedelembővítés módjai



A számla nélküli adásvételről a kutatók feltételezték, hogy a társadalom számára valamivel elfogadottabb, mint az adócsalás egyéb fajtái. Látszólag ugyanis mindkét fél úgy jár jól, hogy ebből senkinek (az államháztartást nem számítva) nem származik kára, és ehhez nem kell papíron sem csalni. Ezért közvetlenül is rákérdeztek a kutatók a válaszadó ilyen jellegű magatartására.

A számlaadási kötelezettség elmulasztása természetszerűleg csak a lakosság szűkebb körében lehetséges. A felvételt megelőző fél évben a megkérdezettek 7 százaléka végzett olyan szolgáltatást, amelyről nem adott számlát, amit nem említ az adóbevallásában, és további 30 százalék lenne hajlandó rá, ha ilyesmire lehetősége adódna. (Azok között, akik nem végeztek ilyen tevékenységet, 32 százalék a potenciálisan erre készségesek aránya.)

Nem meglepő, hogy a vállalkozók között az átlagosnál nagyobb arányban fordulnak elő olyanok, akik az elmúlt fél évben számla nélkül is nyújtottak szolgáltatást, 22 százalékuk jelezte is ezt. Feltűnő viszont, hogy azok között is viszonylag sokan számoltak be ilyen tevékenységről (6 százalék), akik nem vállalkozók.

A számlaadási kötelezettség elmulasztásánál sokkal szélesebb kört érinthet a hasonló tranzakcióban való cinkosság, vagyis a számla nélküli vásárlás. Ez lehet tudatos megegyezés következménye is az eladó és vevő között, de lehet az eladó saját döntése, amit a vevő elfogad, vagy legalábbis nem kifogásol. A megkérdezettek 44 százalékával fordult elő, hogy a kereskedő, a szolgáltató, akivel kapcsolatba került, utalt rá, hogy jobb lenne számla nélkül intézni az aktuális gazdasági tranzakciót. Az ajánlatot kapott lakosok 69 százaléka élt a felkínált lehetőséggel, azaz lemondott a számláról, cserébe az olcsóbb árért.

A lakosság fele vásárolt a közelmúltban olyan helyen, ahol nem adtak bizonylatot (nyugtát vagy blokkot). Ilyesmi leggyakrabban a piacokon fordult elő: 50 százalék jelölt meg valamilyen speciális, az olcsó áruk értékesítésére szakosodott piacot (kínai, lengyel stb.), míg 6 százalékuk említette általában a piacokat. A második leggyakrabban előforduló helyszín a kiskereskedelmi üzlet, amelyet a blokk nélkül vásárlók csaknem fele hozott fel példaként.

Érdemes kiemelni a kereskedelem egy sajátos formáját, az utcai árusítást, ami legtöbbször már önmagában is a rejtett gazdasághoz sorolható. Azok 14 százaléka, akik nem kaptak blokkot vásárláskor, utcai árusnál járt így. Nyolc százalék azoknak az aránya, akik különböző vendéglátó-ipari egységeket említettek. A személyes, ismerősi kapcsolatok során "elfelejtett" számlaadás összességében csak kis szeletét jelenti a rejtett gazdaság forgalmi szegmensének, hiszen a bizonylat nélkül vásárlók mindössze 4 százaléka emlékezett úgy, hogy ismerőse, barátja üzletében történt vele hasonló eset. A viszonylag alacsony arány mögött részben az állhat, hogy a megkérdezetteknek valóban kevés az olyan ismerőse, aki kereskedelemmel foglalkozik. Másrészt valószínűsíthető, hogy ha a kérdezettnek vannak félelmei a válaszadással kapcsolatban, akkor barátait, ismerőseit nem fogja megemlíteni. (Egy megkérdezett ezúttal is több helyszínt, szituációt sorolhatott fel.)

Egy terméknek a szokásosnál olcsóbb árát nemcsak a számlaadás elhagyása indokolhatja, hanem sok minden más is, például, ha az illető saját termékét értékesíti, de idesorolható az engedély nélküli kereskedelem, a csempészett vagy lopott áru eladása és így tovább. Ezekben az a közös, hogy törvénytelenek, és erről - a körülményekből eredően - a vásárlónak is tudomása lehet.

A válaszadók 22 százaléka tette szóvá, hogy vásárolt az elmúlt fél évben a "hivatalos, kalkulált, regisztrált" piaci árnál olcsóbban úgy, hogy felmerült benne: az olcsóbb ár valamilyen "nem teljesen törvényes" beszerzés eredménye lehet. A vásárlók fele ruházati terméket, több mint egyharmada műszaki cikkeket, szerszámokat, 15 százaléka élelmiszert, 13 százaléka élvezeti cikket vett nem legális feltételek között. Érdemes kiemelni még e termékek közül a háztartási cikkeket (6 százalék) és a pipereholmit (5 százalék). A kétes körülmények között vásárlók minden más terméktípust jóval kevesebbszer említettek.

A közvélemény-kutatás során rákérdeztek arra, hogy a lakosság ismeretségi körében történt-e olyan "jutányos árú" vásárlás, amely mögött valamilyen törvénytelenség feltételezhető. A kérdésre a válaszolók 28 százaléka igenlő választ adott.

Az ismerősök által ilyen módon vásárolt termékek említési gyakorisága némileg másként alakult, mint a saját tapasztalatok alapján felállított sorrend. A válaszadók szerint ismerőseik műszaki cikkeket vásároltak (47 százalék), ennél kevesebben (38 százalék) a ruházati cikkeket említették, 14 százalékuk vett "kedvezményes áron" élvezeti cikkeket, 12 százalékuk élelmiszert. Piperét a válaszolók 5 százaléka vásárolt.

A saját maguk és az ismerősök által is gyanúsnak tartott körülmények között, olcsón beszerzett termékek sorrendjében mutatkozó különbség vélhetően egy sajátos, a kérdezettnek önmagát előnyösebb színben feltüntető szándékával magyarázható. A kérdezett ugyanis az átlagosnál nagyobb arányban számolt be elsődleges szükséglet (táplálkozás, ruházkodás) kielégítését szolgáló áru beszerzéséről.