Megismételt rendkívüli küldöttközgyűlést tartott a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombaton, a szervezet a visszahívott Kupcsulik Péter helyett Éger István peresztegi háziorvos személyében új elnököt választott. A küldöttközgyűlés úgy döntött: felkéri Medgyessy Péter kormányfőt, hogy az orvosok és egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvényjavaslatot küldje vissza a szaktárcának, és az új előterjesztés a kamarai tervezet figyelembevételével készüljön el. A MOK kötelezte az elnökséget arra, hogy szerezzen érvényt a kamara több követelésének. Egyebek között annak, hogy az orvosok jogállása külön törvényben, vagy a MOK-ról szóló jogszabályban, vagy az orvosok és egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvény önálló fejezetében kerüljön megjelenítésre. Amennyiben a MOK legfőbb követelései nem teljesülnek, az orvosok nem riadnak vissza a munkabeszüntetéstől sem. A kamara visszahívta az egyik alelnökét, Komáromi Zoltánt is, helyette Nagy Ferenc miskolci traumatológus szakorvos tölti be a tisztséget. A küldöttgyűlés Bodnár Ákos és Horányi János helyére Mánya Kristófot és Láng Andrást választotta meg titkárainak.
A visszahívást kezdeményezők azzal indokolták javaslatukat, hogy az elnökség a MOK korábbi döntésével ellentétesen járt el, amikor a kormányfővel folytatott tárgyaláson nem kezdeményezte a kórháztörvény visszavonását. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.