Ma már óvatos becslés szerint is 200 000 dollármilliomos él Kínában. A kínai milliárdosok életrajzát nézve családi és szakmai hátterük nem is lehetne különbözőbb - írja a Neue Zürcher Zeitung. Annyi közös bennük, hogy mind maga szerezte vagyonát. A lap négyet ismertet részletesebben, közülük csak egy, az egyik sanghaji vállalatbirodalom főnöke ül ma is a helyén. A többi három közül egy, az Automotive Holding feje Amerikába menekült, s onnan próbálja visszaperelni vagyonát, amelyből a helyi hatóságok kiszorították. A másikat, egy "orchideakirályt" 18 évi börtönre ítélték, a harmadik, egy ingatlanügyleteken meggazdagodott vállalkozó vizsgálati fogságban van.
Alig telik el egy hónap, amely alatt nem jelent be Peking új eljárást valaki ellen. Senki sem vonja kétségbe, hogy Kínának nagy az elmaradása a jogbiztonság terén. Nagyok a szürke területek, amelyek egyrészt lehetővé teszik a visszaéléseket, másrészt bizonytalanságban tartják a gazdasági élet résztvevőit. Ez azokat a gazdagokat is érinti, akik igyekeznek betartani a szabályokat és törvényeket. A kínai gazdaság fokozatos nyitása következtében azonban a helyzet javulóban van.
Teng Hsziao-ping egykori kommunista vezető, a nagy pragmatikus tudta, hogy a vállalkozói tehetség felszabadítása egyes honfitársait egyik napról a másikra nagyon gazdaggá teheti - emlékeztet a svájci lap. Egyszerre kiszabadulva a maoista kényszerzubbonyból, a szárazföldi Kína követte a hongkongi példát, ahol sokan váltak dúsgazdaggá a kommunistáktól oda menekültek közül. A Forbes magazin immár évente toplistát közöl a népköztársaság gazdagjairól. Sokan közülük nem örülnek azonban ennek, mert aggódhatnak a következményekért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.