BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Lassul a cseh gazdaság

A második negyedévben lassult a cseh gazdaság növekedési üteme, de még így is jócskán meghaladja az EU-ban regisztrált értéket. A prágai statisztikai hivatal közlése szerint az első negyed 2,4 százalékos eredménye után április és június között 2,1 százalékkal bővült a GDP; ezen belül a fogyasztás 2,9, a beruházások 2, az export pedig 2,8 százalékkal bővült. (Reuters)



Argentína nem törleszt?

Ma jár le a határidő Argentína számára, hogy 3 milliárd dollárnyi tartozást kifizessen a Nemzetközi Valutaalapnak, ám Nestor Kirchner elnök jelezte: erre csak akkor lesz hajlandó, ha addig sikerül újabb hároméves hitelmegállapodást aláírni a nemzetközi pénzügyi szervezettel. Ennek esélye azonban csekély, mivel Buenos Aires három fontos kérdésben - a jórészt külföldi tulajdonú közszolgáltató vállalatok díjemelése, a bankok kárpótlása a tavalyi pénzügyi válságért, illetve a büdzsé sarokszámai - nem akar engedni az IMF-nek. (Reuters)



Figyelmeztetés a lengyel bányászoknak

A kormány visszatartja a Kompania Weglowa szénbányászati vállalat számára megígért 1,3 milliárd zloty (mintegy 320 millió dollár) összegű támogatást, ha a cég nem hajtja végre a tervezett létszám- és termeléscsökkentést - figyelmeztetett Jerzy Hausner gazdasági miniszter. A tervek szerint a 23 bánya közül négyet be kellene zárni, 14 ezer bányászt elküldeni, a termelést pedig 15 százalékkal, évi 85 millió tonnára csökkenteni. A lengyel bányászok a napokban utcai tömegdemonstrációkon tiltakoztak a leépítés ellen. (Reuters)



Bush 87 milliárdot kér

Az amerikai elnök pótlólagosan 87 milliárd dollár jóváhagyását kérte a kongresszustól az iraki és afganisztáni hadműveletek és újjáépítés céljaira, egyben átfogóbb támogatást kért a nemzetközi közösségtől Irak átalakításához. Az iraki hadműveletek bejelentése óta elhangzott első országos beszédében George Bush az elemzők szerint belpolitikai célokat követett: megpróbálta visszaszerezni a kezdeményezést a demokratáktól és ellensúlyozni a felmérések szerint csökkenő népszerűségét. (Financial Times)



Nem engednek a fejlődő országok

Nem lehet előrelépést várni a cancúni WTO-értekezleten, ha a fejlett országok nem vállalnak egyértelmű kötelezettséget protekcionista agrárrendszereik megváltoztatására - jelezte Brazília. A latin-amerikai ország vezetésével tegnap húsz, a nemzetközi agrárkereskedelem szempontjából meghatározó állam (köztük India, Kína és Dél-Afrika) tartott előzetes egyeztetést Cancúnban, ahol holnap veszi kezdetét a WTO miniszteri értekezlete. (Financial Times)



Elmarad a céltól a román GDP

Az idei első fél évben 4,3 százalékkal növekedett Románia bruttó hazai terméke. Ez a tavalyi azonos időszak 4,4 százalékos bővüléséhez képest elmaradás, de jobb az elemzők által várt 4,2 százalékos adatnál. A teljes évre a hivatalos növekedési előrejelzés az idén 4,8 százalék, amit az eredeti 5,2-ről az aszály miatt vettek vissza. Az első fél évben az ipar 3,6, az építőipar 6,4, a szolgáltatások 4 százalékkal bővültek, míg a mezőgazdaság 0,6 százalékkal visszaesett. (Reuters)



Az IMF reformokat vár Japántól

Nem lesz fenntartható a japán gazdaságban beállt kedvező fordulat, ha a gazdaságpolitika nem tesz nagyobb erőfeszítéseket a defláció, a vállalati és pénzügyi szektor gyengesége és a növekvő eladósodás leküzdésére - vélekedett a Nemzetközi Valutaalap a Japánnal lezajlott éves konzultáció után kiadott nyilatkozatában. Az IMF továbbra is vállalati és pénzügyi reformok végrehajtását várja el Tokiótól, miután az államadósság becslések szerint eléri a GDP 158 százalékát. (Financial Times)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.