BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átalakuló gazdasági szerkezet

Jelentős átalakuláson ment át az elmúlt évtizedben Veszprém megye gazdasági szerkezete. Az egykor húzóágazatnak számító bányászat mára nyomaiban lelhető fel, aminek következtében ezen ágazatcsoport foglalkoztatásban játszott szerepe is nagymértékben csökkent. Ajka térségében például már csupán egy termel az egykori négy ilyen üzem közül, a megye másik nehézipari központjában, Várpalotán pedig az egykori nagyfoglalkoztatók közül mindössze az alumíniumkohó tudta bizonyos mértékig megőrizni korábbi súlyát. (E két Veszprém megyei várost korábbi Térkép-összeállításainkban már bemutattuk.) Tapolcán a bauxitbányászat felszámolását követően napjainkban indulnak az ipari termelést megvalósító beruházások.

A megye gazdasági szerkezetének átalakulása napjainkig sem zajlott le teljesen. Az utóbbi időben több cégbezárás is történt, ebből az egyik a legtöbb foglalkoztatottat érintő számítógépes Slider termelésbeszüntetése volt a megyeszékhelyen. Ajka térségéből a közelmúltban egy cipőgyár helyezte át termelőtevékenységét Romániába. A megyében jelenleg 6,0 százalékos a munkanélküliségi ráta.

Új befektetők is letelepedtek Veszprém megyében, bár a multinacionális nagyvállalatok jelentős beruházásai egyelőre nem jellemzőek e térségre, sokkal inkább a kisebb dolgozói létszámot foglalkoztató kis- és a középvállalatok választották tevékenységükhöz a megyét.

Veszprém megyében a KSH Veszprém Megyei Igazgatóságától kapott adatok szerint a megyei székhelyű gazdasági szervezetek 23,3 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg 2003 I. fél évében. A külföldi érdekeltségű vállalkozások saját tőkéje előzetes 2002. évi adatok szerint 107,7 milliárd forint (egy vállalkozásra átlagosan 150,5 millió jutott).

A megyében továbbra is jelentős súllyal van jelen a feldolgozóipar. Ezen az ágazaton belül a gépipar termelésnövekedése volt a leginkább jelentős, mintegy egyötödös javulásával.

A gazdaság látványosabb élénkülését nehezíti, hogy egyetlen autópálya sem szeli át a megyét. A 8-as főút továbbfejlesztése egyelőre várat magára, bár a kormány tíz évre előirányzott sztrádaépítési programja tartalmazza ezt a fejlesztést is.

Ugyancsak húzóágazatnak számít Veszprém megyében az idegenforgalom, ezen belül is meghatározó a Balaton vonzereje. A megye - a KSH Veszprém Megyei Igazgatósága által megfigyelt - kereskedelmi szálláshelyei 2003. június végéig 5 százalékkal kevesebb vendéget fogadtak, mint egy évvel korábban. A külföldi vendégek száma pedig 15 százalékkal csökkent. A megyét ezen időszak alatt felkereső 53 ezer külföldi vendég 44 százaléka Németországból érkezett, a szám azonban háromnegyede a 2002. első félévinek. Ugyanakkor egyre inkább kedvelik a térséget a dánok és a hollandok.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.