Egymilliárd informatikára
Jövőre - a folyamatos üzemviteli költségeken túl - egymilliárd forintot kíván a bírósági informatika fejlesztése. Ennyibe kerül a mintegy hét-nyolcszáz számítógép és a szükséges szoftverek licencdíja. Az új beszerzések azért olyan fontosak, hogy az alkalmazásfejlesztés keretében szélesülő hálózat előnyeit mindenki élvezhesse. Különösen lényeges a közösségi jog maradéktalan alkalmazásához szükséges informatikai háttér biztosítása valamennyi bíró számára - közölte a Világgazdaság érdeklődésére Horváth János, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának főosztályvezetője. Mint mondta, jelenleg a bírák és az alkalmazottak 80 százaléka dolgozhat számítógépen. Az ítélőtáblákon gyakorlatilag valamennyi érdekelt munkáját számítógép könnyíti meg. Ugyanakkor van olyan megye, ahol csak a bírák 25-30 százaléka él az informatika előnyeivel, jóllehet azok ennél szélesebb kör számára is hozzáférhetőek.
Négy évvel ezelőtt még csupán 23 százalékos volt a bíróságokon a számítógépes eszközellátottság. Ma a bírósági informatikai hálózatot mintegy hétezer számítógép alkotja. Ennek révén elérhető a Legfelsőbb Bíróság, valamint az ítélőtáblák adatbázisa, az uniós joganyag, a belügyi tárca adat- és lakcímnyilvántartása, a körözött személyek és a büntetett előéletűek adattára. A jövő év végéig az igazgatásrendészettől a földhivatali regisztrációig, az ügyészségi bűnügyi nyilvántartástól a közjegyzők zálogjogi adatbázisáig bővül a tájékozódási lehetőség. A PHARE-támogatással megvalósuló alkalmazásfejlesztés eredményeképpen akár 30-40 százalékkal is csökkenthető az ítélkezési átfutási idő. Nyilván egyszerűbb például a bíró dolga, ha egy tanú felkutatására a számítógépet veszi igénybe, és nem kell írásban megkeresnie a lakcímnyilvántartót. Jövőre - a tervek szerint ugyancsak PHARE-forrásokból - hozzálátnak a büntetőeljárási törvény előírta úgynevezett távmeghallgatás informatikai rendszerének kiépítéséhez. Ezzel mód nyílik arra, hogy a bíró képernyőn keresztül vonja be a tárgyalásba a fogdában lévő vádlottat, ami elősegíti a tanúvédelmet és - a kép- és hangrögzítés révén - megkönnyíti a jegyzőkönyvvezetést is.
Horváth János elmondta: komoly tehertétel az informatikai hálózat fenntartása, üzemeltetése. A Matávnak például évi 200 millió forint bérleti díjat fizetnek. A szoftverek licencdíja az idén 300 millió forintot tesz ki. A bírósági költségvetés tehermentesítésére kísérletképpen megpróbálnak az úgynevezett szabad szoftverek felé lépni. Szükségesnek tartják az internethasználat és a levelezés bizonyos korlátozását is.


