Szlovákia és Magyarország EU-csatlakozása után Kassa és régiója, valamint a környező magyar városok és térségük között az eddiginél élénkebb gazdasági együttműködés alakul majd ki - fejtette ki lapunknak Kassa óvárosának polgármestere, Ján Süli.
A vámhatár megszűnésével az árucsere is élénkebbé válhat. A kereskedelem ugrásszerű növekedésre már a csatlakozás utáni napoktól várható, hiszen megszűnik a határon a vámolás, amelynek adminisztrációja eddig nagyon sok vállalkozót visszatartott az aktivizálódástól - fejtette ki a Világgazdaságnak a kassai magyar főkonzul. Varga György szerint már megjelentek szlovák befektetők is a borsodi térségben.
Viszont nagy csalódást jelent, hogy az 1999-2000-ben kezdődött eurorégiós együttműködési próbálkozás még nem teljesedett ki. Ugyan be van jegyezve a Kassa-Miskolc eurorégió Brüszszelben, s megvan az alapszabályzata, ám ez módosítást igényelt, mert annak idején Szlovákiában nem voltak területi önkormányzatok. Amint megalakultak, új alanya lett az eurórégiós együttműködésről szóló szerződésnek. Ennek aláírása viszont a mai napig nem történt meg. Miskolc város polgármestere aláírná a szerződést, ám a megyei önkormányzat nem eléggé rugalmas. És amíg a szerződést nem írják alá, nagyon sok uniós pénztől eshetünk el, szögezte le. (BGy)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.