BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

OTP: náluk nem történt bűncselekmény

Az OTP Bankban a pénzmosás megelőzésére és megakadályozására vonatkozó belső szabályzat betartásáról lezárult vizsgálat az operatív végrehajtásért felelős néhány banki alkalmazott esetében feltárt eljárási hiányosságokat, de ez nem adott alapot bűncselekmény gyanújának megfogalmazására.

"A belső vizsgálat megállapította a korábbi, többszöri bejelentések tényét az érintett ügyfélkörben, melyek kapcsán az illetékes hatóságok egyszer sem igazolták vissza a pénzmosás gyanúját" - áll a közleményben.

A közleményben az OTP ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy csak az arra illetékes hatóságok rendelkeznek azokkal a további információkkal és eszközökkel, melyekkel az eljárás eredményeként megállapításra kerülhet, hogy a bank belső vizsgálata által kiszűrt alkalmazottak szakmailag megkérdőjelezhető eljárása megalapozza-e büntetőjogi felelősségre vonásukat.

Hangsúlyozzák azt is, hogy az érintett hatóság tájékoztatása alapján a hitelintézet nem vett részt és nem vesz részt pénzmosásban, és a Kereskedelmi és Hitelbankhoz kapcsolódó visszaélésekkel, illetve a gyanús pénzügyi tranzakciókkal kapcsolatban az ORFK a hitelintézet ellen nem folytat nyomozást.

A belső vizsgálat megerősítette, hogy az OTP Bank 1994-ben elfogadott, majd 2002-ben módosított és a PSZÁF I-P/199/2002. sz. határozattal jóváhagyott "Szabályzata a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról" magába foglalja mindazokat az eszközöket, eljárásokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az OTP Bank megfeleljen a vonatkozó jogszabályi előírásoknak - áll a közleményben.

Az OTP Bank korábbi tájékoztatása szerint a nyár közepén a bank elnök-vezérigazgatója a felelős hatóságok megkeresésével párhuzamosan belső vizsgálatot rendelt el annak ellenőrzésére, hogy a bank alkalmazottai minden esetben a vonatkozó külső és belső szabályozási követelmények szerint jártak-e el. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.