Szűkös igazságügyi büdzsé
Az igazságügyi tárca jövő évi költségvetési támogatási előirányzata 47,383 milliárd forint, 13 százalékkal több, mint az idén - ismertette Bárándy Péter miniszter rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatóján. A növekedésből kell fedezni - a köztisztviselői törvény módosítására figyelemmel - az igazságügyi alkalmazottak illetményemeléséből, a helyi rendvédelmi szervek illetménykiegészítéséből, a nyelvpótlék, valamint a bírói illetményalap emeléséből adódó többletkiadásokat. Ebből jut pénz a fegyveres erők hivatásos állományának ötszázalékos béremelésére. Szükséges forrásokat biztosítani az uniós jogharmonizáció követelte feladatokra csakúgy, mint a börtönkörülmények javítására és a százfős létszámfejlesztést igénylő, országos pártfogó felügyelői hálózat kiépítésére.
Az igazságügyi reform keretében megvalósítandó új teendők közül a miniszter kiemelte a társadalmi bűnmegelőzési program megkezdését. Ugyancsak fontosak a "nép ügyvédjeként" ismertté vált állami jogi segítségnyújtáshoz kapcsolódó feladatok - mondta Bárándy Péter. A rászorultak peren kívüli jogi szolgáltatásokban részesülnek. A tanácsadás, beadványszerkesztés költségeit az állam megelőlegezi, adott esetben akár át is vállalja: kifejezetten erre a célra alakítják ki a budapesti és a megyei jogi segítségnyújtó irodákat.
A bíróság és az ügyészség első ízben terjeszti önállóan a parlament elé költségvetési terveit. A tegnapi tájékoztatón azonban elhangzott: a bírósági fejezet kormány által javasolt támogatása 64,596 milliárd forint, amely ugyan 34 százalékkal magasabb az idei előirányzatnál, de mintegy 6 milliárddal kevesebb az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) által tervezett öszszegnél. Ebből emelnék a bírói illetményeket, fejlesztenék a bírósági informatikát, és hozzálátnának a Pest Megyei Bíróság rekonstrukciójához.
Az ügyészségi tervek 1,7 milliárd forinttal haladják meg a kormányzat által javasolt 27,318 milliárd forintos előirányzatot. A többletet az ügyészek - akárcsak a bíróságoknál - illetményemelésre, informatikára és épületfelújításokra szánják.
Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke a Világgazdaság megkeresésére elmondta: amennyiben az egymilliárd forintos informatikai fejlesztés elmarad, a magyar bírói kar nem lesz képes a közösségi jog alkalmazására. Lomnici fontosnak tartaná a bírói életpályamodell beindítását, illetve az ahhoz szükséges források biztosítását is.


