Tízszeresére ugrott a nyugatra irányuló tojásexport
Mintegy 70 millió darab tojást vittek ki a nyugat-európai országokba a magyar termelők az első kilenc hónapban, ami a tízszerese az előző évi 7 millió darabos tojásexportnak - mondta Földi Péter, a Baromfi Terméktanács titkára.
Ezt annak kapcsán közölte a szakember, hogy az európai tojáscsomagolókat, -kereskedőket és -feldolgozókat képviselő kereskedelmi szövetség, az EUWEP közölte, hogy a korábbi madárinfluenza-járvány miatt szinte egész Európában folyamatossá váltak a tojásellátási gondok mind a közvetlen fogyasztók, mind a feldolgozók körében.
Földi Péter közölte: az utóbbi hónapokban, főként augusztust követően a külföldi eladások növekedését mutatja, hogy az exportár is nőtt, már meghaladja a belföldit. A felvásárlók átlagosan 14 forintot adnak darabonként a belföldre szánt tojásért, míg az exportképes áruért 18-20 forintot is fizetnek darabonként.
A magyar tojástermelés a baromfi ágazat árbevételének mintegy 10 százalékát adja, ami jelenleg 25 milliárd forint körül mozog.
Magyarországon jelenleg mintegy 3,4 milliárd darab tojást termelnek évente. A tojástermelésből azonban le kell vonni a szaporításra szánt mennyiséget, és így jön ki az étkezési tojásszám, ami manapság 2,8 milliárd darab körül mozog évente.
A tojástermelők ugyanakkor az utóbbi hetekig is csak veszteséggel tudták értékesíteni terméküket a kínálati piac miatt. Ezért a múlt évben mintegy 600 millió forintos veszteséget könyveltek el. Az idén a veszteség mértéke a szakember szerint elérheti az egymilliárd forintot.
Földi Péter elmondta: Magyarországon még 1990-ben az emberek évente 389 darab tojást fogyasztottak, addig most az éves egy főre jutó tojásfogyasztás 284-287 darab. A tojásfogyasztás Magyarországon 1990-1998 között folyamatosan mérséklődött, ezt követően fordult meg a trend, és kezdődött egy folyamatos, ám enyhe fogyasztásnövekedés. (MTI)


