Marad a közszolgálati televízió képernyőjén "A tévé ügyvédje" - mondta az MTV Közalapítvány elnökségének SZDSZ-es kurátora csütörtökön, cáfolva a Magyar Nemzet aznapi számában megjelent, ennek ellentmondó hírt.
Haraszti Miklós ismertette: a televízió Felügyelő Bizottságának elemzése a műsor költségeinek egy részét túlzottnak és indokolatlannak ítélte. Ez alapján a szerződést szerdán visszaküldték a produkciónak átdolgozásra.
Hozzátette: a javaslatok alapján a készítők módosították a dokumentumot, így mintegy 1,6 millió forinttal csökkent a műsor költségvetése, amely már elfogadható volt a televízió számára.
Az újabb szerződés mindössze néhány hónapra szól - mondta a kurátor, aki ezt az MTV gazdasági helyzetével indokolta.
Juszt László, a műsor gazdája csütörtöki közleményében arról tájékoztatott, hogy az eddig 5,1 millió forintból készülő műsor költségeinek csökkentését, a többi között a külső helyszínek élő kapcsolásáról való lemondással tudja megoldani.
A Magyar Nemzet csütörtöki számában azt közölte, hogy "A tévé ügyvédje" című műsor lekerül a képernyőről, mivel annak előállítási költségeit túl magasnak találták. A napilap Peták István MDF-es kurátorra hivatkozott.(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.