Az adórendszer egyszerűsítéséről, különösen a kisebb adózók körében lévő ésszerűtlenségek, duplázódások kiszűréséről is tárgyalt az APEH elnöke a pénzügyminiszterrel.
Ezt Király László György, az APEH elnöke közölte Szekszárdon a megyei igazgatóság nyílt napjának vendégeként újságírókkal.
"Elkezdtük az ezzel kapcsolatos előkészítő munkákat" - tette hozzá.
"Többirányú folyamatot kell figyelni, egyik oldalról bizonyos uniós kötelezettségeinktől nem tudunk eltekinteni, másrészt nyilvánvalóan az adórendszernek úgy kell működni, hogy az ellenőrizhető is legyen, meg szolgáljon információval a gazdaságpolitika számára" - hangsúlyozta.
Fontosnak tartotta megjegyezni: az adóhivatal év elején elfogadott stratégiájában az ügyfeleket támogató, a feladatokat egyszerűsítő, az áttekinthetőséget növelő megoldások központi szerepet kaptak.
"Éppen az év vége felé ér véget az a fajta projekt, amelyik néhány egészen konkrét javaslatot is letesz majd az asztalra, hogy hogyan lehetne az adózókat több információhoz juttatni, vagy amennyire lehet kényelmesebbé tenni a számukra az adózást" - mondta.(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.