BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olajbányászok tüntettek a Mol-székháznál

Mintegy húsz olajbányász tüntetett a Mol Rt. budapesti székháza előtt a Rotary Rt. külföldi üzletágának eladása és nyomott béreik miatt.

A tüntetést szervező Magyar Olajbányászok Szabad Szakszervezetének elnöke, Horváth József a elmondta, hogy jogilag nem, de erkölcsileg elítélendőnek tartják azt, hogy a Mol Rt. úgy adta el a Rotary külföldi tevékenységekkel foglalkozó üzletágát, hogy abba a Rotary vezetése az anyagi erőforrások jelentős részét, 22 millió dollárt költött szíriai és tunéziai fúrásokra.

A tüntető bányászok a Rotary belföldi részlegéhez tartoznak, amelyet a Mol Rt. külön adott el idén, a nyár elején. Horváth József elmondta, az eladott belföldi üzletrészt 3 milliárd forintos hitellel együtt értékesítette a Mol, amelynek törlesztése miatt nem jut elegendő pénz az olajbányászok bérfejlesztésére.

Horváth József azt hangsúlyozta, hogy az olajbányászok jövedelme alatta van még az egészségügyben dolgozókénál is, mivel átlagosan pótlékok nélkül nettó 60 ezer forintot keresnek.

Ezért a szakszervezet elnöke egy levelet küldött a Mol elnök-vezérigazgatójának, Hernádi Zsoltnak, amelyben 2004-re és 2005-re 500-500 millió forint plusz juttatást követel kizárólag bérfejlesztésre. A levelet Lukács Bea, a Mol Rt. szóvivője vette át.

Lukács Bea a elmondta, teljesen értetlenül állnak a tüntetés ténye előtt, mivel a Rotary Rt. dolgozói már nem Mol-alkalmazottak.

Ráadásul a Rotary eladásánál a Mol kiemelt figyelmet fordított a munkavállalók helyzetére. A vevő szerződésben vállalta, hogy egy évig fenntartja a kollektív szerződést és két éven belül nem bocsáthat el 20 százaléknál több embert. Mindemellett a Mol Rt. két és fél évig, vagyis 2005 végéig biztos megrendeléseket ad a Rotarynak belföldi kútmunkálatokra. Ez az átmeneti idő elegendő kell legyen arra, hogy a cég megerősítse és megállja helyét a piaci versenyben - mondta a Mol szóvivője.(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.