BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több kellene k+f-re

Az idén a gazdasági tárca 300 millió forintot fordított technológiai fejlesztési programokra, 350 milliót pedig a kutatások támogatására - mondta a Magyar Innovációs Klub tegnapi ülésén a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára.

Pongorné Csákvári Marianna szerint hazánkban az ezer főre jutó kutatómérnökök száma meghaladja az Európai Unió átlagát, ám megtartásukhoz hazai munkahelyek kellenek. Elsősorban a mikro-, a kis- és közepes vállalkozások igényelnek kutatás-fejlesztési forrásbevonást, ők adják a munkahelyek 70 százalékát, a GDP felét, ám exportjuk csupán 20 százalék. A nagyvállalatok viszonylag jobb helyzetben vannak - mondta.

Köztük van a Richter Gedeon Rt. is, amely az idén az antidepresszáns gyógyszerkészítményéért elnyerte a Magyar Innovációs Nagydíjat. Bogsch Erik vezérigazgató arról tájékoztatta a tudományok művelőit, hogy a több mint 5 ezer főt foglalkoztató gyógyszercégnél 600 kutató dolgozik, tavaly 8 milliárd forintot fordítottak k+f tevékenységre. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.