BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zágráb megszabadulna a valutaalaptól

Horvátország leendő új konzervatív kormánya nem akar új készenléti hitelegyezményt kötni a Nemzetközi Valutaalappal. Szeretne viszont olyan monitoring megállapodást kialkudni, amely egyfelől hasznosan ellenőrzi a kiadásokat, másfelől hozzásegíti az országot az EU-csatlakozási feltételek teljesítéséhez - derül ki abból az interjúból, amelyet Anton Babic, a választásokon győztes HDZ gazdasági tanácsadója adott a Reutersnak.

A HDZ, a Horvát Demokratikus Unió 66 helyet szerzett a novemberi parlamenti választáson a nemzetgyűlés 152 helyéből; az általa alakítandó - valószínűleg kisebbségi - kormány januárban lép hivatalba. Babic, aki korábban a jegybankban dolgozott, s egyik kidolgozója a párt gazdasági programjának, azt is közölte a Reutersszal, hogy az új kormány nem fogja tudni teljesíteni a korábbi vállalását, miszerint a költségvetés hiánya 2004-ben nem haladja meg a nemzeti össztermék 3,8 százalékát; négy százalék lesz, vagy kicsit több. Nyilván ugyanerről tájékoztatta az IMF Zágrábban tartózkodó küldöttségét is. A szervezet korábban nemtetszéséről biztosította a HDZ-t olyan választási ígéretei miatt, mint az áfa csökkentése (22-ről 20 százalékra), vagy a nyugdíjak és az anyasági segély emelése. (VG)



-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.