BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az egyetemisták tüntetnek ha kell

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) aláírásgyűjtést, végső esetben tüntetést is elképzelhetőnek tart, ha a felsőoktatástól további forrásokat vonnak el - közölte a szervezet elnöke.

"A magyar felsőoktatás nem képes semmilyen további elvonásokat elviselni" - jelentette ki Barthel-Rúzsa Zsolt.

A HÖOK elnöke az oktatási miniszter pénteki, tandíjjal kapcsolatos kijelentéséről leszögezte: a HÖOK a tandíjat nem tudja elfogadni semmilyen körülmények között, a hallgatókat nem lehet tovább terhelni.

Magyar Bálint egy tanácskozáson azt mondta: a felsőoktatási reform keretében Magyarországnak meg kell oldania a felsőoktatás finanszírozásának kérdését is, amelynek során nem lehet megkerülni a tandíj bevezetésének problémáját sem.

Barthel-Rúzsa Zsolt utalt arra, hogy a felsőoktatás 2003. évi előirányzata 155 milliárd forint volt, amelyből év közben több mint 3 milliárd forintot vontak el. Az idei 154 milliárdos előirányzat reálértéke mindenképpen nagyarányú csökkenést jelent, s ehhez járul még az infláció hatása.

A HÖOK úgy gondolja, kiemelten kell támogatni a felsőoktatást, az ugyanis az unióhoz való csatlakozás küszöbén az egyik olyan húzóágazat lehetne, amely vonzóvá és versenyképessé teheti az országot - mondta.

A HÖOK elnöke szerint csalóka a hallgatói normatíva emelésére hivatkozni, annak ugyanis jelen pillanatban nem 91 ezer, hanem 300 ezer forintnak kellene lennie. Megjegyezte, szükségesnek tartanák az összes többi - képzési, fenntartási - normatíva emelését is.

Az elnök egyúttal kijelentette: racionalizálni kellene az egész magyar felsőoktatást. "Nincs kétségünk afelől, hogy léteznek párhuzamosan működő tanszékek, amelyek pénzt vonnak el".

Hozzátette: a HÖOK szükségesnek tartja a felsőoktatás átvilágítását, amelynek során a hiányosságok, ellentmondások kiszűrhetők lennének. Azt ugyanakkor nem tartják megoldásnak, hogy a felsőoktatás támogatásának csökkentésével próbálják meg rákényszeríteni az intézményeket a hibák kiszűrésére.

A jelenlegi forrásokból még arra sincs fedezet, hogy a 6 százalékos béremelés megvalósulhasson: Ezen felül semmilyen fejlesztésre nincs pénz. "A magyar felsőoktatás, ha így folytatódik, a teljes csőd felé fog haladni" - fogalmazott a HÖOK vezetője.(MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.