Egyre bővül a bérlakáskínálat
Újabb 18 bérlakással bővül az önkormányzat lakásállománya: a város sikerrel pályázott a Széchenyi-terv keretében meghirdetett támogatásra. A közel 120 millió forintos beruházást 76 milliós támogatásból, a fennmaradó részt saját forrásból finanszírozza az önkormányzat.
Az elmúlt években három hasonló projektre is sikerre pályáztak. Eddig 74 bérlakást építettek. Költség alapú lakásokat, nyugdíjasházat, szociális bérlakásokat építettek. A hamarosan kezdődő beruházással együtt összesen 92 lakással nő Kazincbarcika bérlakásállománya, melyhez összesen 423,5 millió forint állami támogatást sikerült bevonni.
A garzonház építése várhatóan tavasszal kezdődik. A beruházás lebonyolításával a Timpanon Kft.-t bízta meg az önkormányzat - közölte Nagy Imre alpolgármester. A társaság a kivitelezésre közbeszerzési pályázatot ír ki. A lakásokat várhatóan ez év végén, vagy jövő év elején adják át.
A lakások negyven négyzetméter alatti alapterületűek lesznek, melyeket csak fiatalok, 35 év alattiak vehetnek bérbe. Közülük is csak azok a házasok, vagy együtt élők, akik dolgoznak, vagy nappali tagozatos egyetemi, illetve főiskolai hallgatók és előtakarékosságot vállalnak. Így a bérleti szerződés lejártakor, azaz öt év múlva a fiatalok saját lakásba költözhetnek, és a bérleményt átadhatják új bérlőknek, hasonló feltételekkel. A bérleti díj az előtakarékosság miatt rendkívül kedvezményes lesz, várhatóan 5-8 ezer forint között határozzák meg. (VG)


