Fővárosi fejlesztések
A fővárosi önkormányzat a tömegközlekedés fejlesztésére a következő években 200 milliárd forintot fordít, 2011-ig átlagosan évi 25 milliárdot. Az idei fejlesztési terveket összegző anyag szerint az idén megkezdődik a 4-es metró építése, folytatódik a 2-es metró felújítása, megjelennek az első korszerű nagykörúti villamosok.
A 2008-ig megépülő új metró teljes költsége mintegy 300 milliárd forint lesz. Az építkezéssel együtt megújulnak az érintett terek és utcák, rendbe hozzák az elöregedett közműveket, és a zöldfelületek is újjászületnek. Tavaly szeptemberben elkezdődött a 2-es metró várhatóan öt évig tartó teljes rekonstrukciója, amelynek tervezett összköltsége mintegy 53,2 milliárd forint. Európa legnagyobb forgalmú villamosvonalára, a Nagykörútra 37 milliárd forint értékben érkezik majd negyven új villamos, amelyek 2005-től állnak majd üzembe.
A főváros 2010-ig százszázalékosra növeli a tisztított szennyvizek arányát. A legnagyobb, a központi szennyvíztisztító építése is megkezdődhet az idén. Az önkormányzat a beruházás százmilliárd forintot meghaladó költségének 40 százalékát várja az Európai Unió kohéziós alapjától. A rákospalotai hulladékhasznosító 19,2 milliárd forintos korszerűsítése 2005-re fejeződik be, megépül a füstgázmosó berendezés, és a négy kazánja is korszerűbb lesz.
Nyáron indul a 240 ezer embert kiszolgáló Bajcsy-Zsilinszky kórház új diagnosztikai és műtéti tömbjének megépítése. A több mint 10 milliárd forintos beruházást fele-fele arányban fizeti a főváros és a kormány.
A városrehabilitáció is új szakaszba lép az idén, a főváros rehabilitációs programja az elmúlt években 25-30 milliárd forint értékű épületfelújítást ösztönzött. Az idei új konstrukció már képes lesz az EU-támogatások hatékony bevonására, kulcskérdés a belső városrészek értékőrző, de egyben modernizáló rehabilitációja. Ennek legfőbb elemei a Király utca sétálóutcává alakítása, az Andrássy út és környékének folyamatos karbantartása, a régi pesti zsidónegyed felújítása és a városházaprojekt. Tavaszszal kezdődik a kerületekkel közösen finanszírozott Király utcai felújítás, amelyik a Liszt Ferenc téren kialakított szórakoztató és kulturális centrum meghosszabbítása lesz. Budapest egy újabb fiatalos, sokszínű városrészt nyerhet, ami újabb befektetőket vonzhat a térségbe, s jelentősen megnőhet a környéken lévő ingatlanok értéke.


