Hatásvizsgálatokat sürgetnek
Minden iparágra külön vizsgálat elvégeztetését kéri a várható közgazdasági és környezeti hatásokról a csomagolási termékdíjak tervezett átalakítása kapcsán a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól (KVM) az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetsége (Éfosz). A kezdeményezést a KVM arra vonatkozó tervezete váltotta ki, amelynek értelmében 2005-től a szeszes, az üdítő italok, az ásványvizek, a tej és tej alapú italok elsődleges csomagolására, s a műanyag szatyrokra a mai tömeg alapú helyett darab alapú termékdíjat vetnének ki. Az erre épített plusz termékdíjjal a fogyasztókat az újratölthető csomagolásokban forgalmazott termékek fogyasztására ösztönöznék. A díj alól csak úgy lehetne mentességet szerezni, ha az egyes terméktípusokat meghatározott arányban újratölthető csomagolásban hoznák forgalomba. Emellett a kereskedő cégeknek meghatároznák, készleteiket mekkora arányban töltsék fel újratölthető csomagolású termékekkel. A rendkívüli díjfizetés, illetve az újratöltéshez szükséges beruházások miatt a hazai iparágak attól tartanak, hogy a környező országok gyártóival szemben versenyhátrányba kerülnek.
Persányi Miklós, a zöldtárca vezetője hétfőn végső egyeztetésre hívta össze a tervezett változtatás által érintett iparágak képviselőit, ám úgy tudjuk, hogy a többórás megbeszélésen nem közeledett egymáshoz a minisztérium és az ágazatok véleménye. Ugyanakkor az Éfosz eljuttatott egy javaslatot a KVM-hez, amelyben azt kérik, hogy a tárca csak azt követően terjessze a javaslatot a kormány elé, hogy minden egyes iparág esetén külön-külön megvizsgálják a várható közgazdasági és környezeti hatásokat. Mint Boródi Attila, az Éfosz elnöke lapunknak elmondta: az ipar vállalná a független és nyilvános vizsgálatok elvégzésének költségeit, mivel az egyes italtermékekre specifikus piaci viszonyok jellemzőek, s ezért nélkülözhetetlen lenne a várható következményekkel tisztában lenni, mielőtt a kabinet döntést hoz. (NIG)


