Negyvenperces parlamenti ülés
Nem egészen háromnegyed óráig tartott az Országgyűlés rendkívüli ülése, amelynek összehívását a Fidesz kezdeményezte, hogy a költségvetésről és a megszorító intézkedésekről tárgyaljanak.
Az ülésen a távozó pénzügyminiszter, László Csaba foglalta össze az ország gazdasági helyzetének alakulását, illetve a frakcióvezetők fejtették ki álláspontjukat.
Ezután kellett volna a képviselőknek a napirendről szavazniuk, de miután a szükségesnél kevesebben voltak jelen, határozatképtelenség miatt ez nem történt meg.
A képviselők kétszer is szavaztak a napirendről, amelyre az ellenzéki képviselők mellett igennel voksolt két szabad demokrata és két ellenzéki honatya is, de a támogató szavazatok száma egy alkalommal sem érte el a szükséges számot.
A levezető elnök ekkor berekesztette az ülést. (MR)


