BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Újabb fordulat a német úthasználatidíj-terveknél

Manfred Stolpe német közlekedési miniszter kész eltekinteni annak a szerződésnek a felmondásától, amellyel a kormány megrendelte a teherjárművek úthasználati díjának elszámolására alkalmas elektronikus rendszert. Az eredetileg tavaly augusztus 31-én átadni tervezett - műholdas járműkövetéssel működő - rendszer üzembe helyezésére vonatkozó végleges, szankciókkal alátámasztott határidőt január 31-ig kell megjelölnie a kivitelező konzorciumnak. A késés miatt a költségvetésre háruló mostani, havi 156 millió eurós bevételkiesés kompenzálásáról döntőbírósági eljárás keretében döntenek. A díjelszámoló rendszert a DaimlerChrysler, a Deutsche Telekom és a francia Cofiroute együtt fejleszti és telepíti. (Bloomberg)

Javuló üzleti hangulat Itáliában

Olaszországban az üzleti bizakodás mérésére használt index januárban immár az egymás utáni második hónapban mutatott - váratlannak számító - javulást. A római Isae intézet által - mintegy 4000 vállalat körében - végzett felmérés szerint számított mutató 93,4 pontra ugrott a decemberi 91,3-ről. Az előzetes szakértői becslés szerint a mutatónak 90,9 pontra kellett volna esnie. A javulás jelentőségét az adja, hogy az utóbbi hetekben a felmérések más EU-tagállamokban (Belgiumban, Hollandiában és Németországban) is javulást jeleztek. (Bloomberg)

Csökkenő kereslet az amerikai új lakások iránt

A novemberi 2,8 után decemberben 5,1 százalékkal csökkent az új lakások eladása az Egyesült Államokban. Az éves rátára átszámított forgalom novemberben 1,117 millió, decemberben 1,06 millió egység volt. A tavalyi év egészében az eladott új lakások száma 1,085 milliós rekordszintre nőtt, szemben a 2002-ben feljegyzett 973 ezerrel. Amerikai tervezők szerint az idei szám valószínűleg ismét eléri az 1 milliót, annak ellenére, hogy a kamatszínvonal emelkedése elkerülhetetlenül fékezi a keresletet. (Bloomberg)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.