BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Strasbourgot is zavarja a hiány

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A magas államháztartási és külkereskedelmi mérleghiány csökkentésére szólítja fel Magyarországot az Európai Parlament abban a jelentéstervezetben, amelyet tegnap lapzártánk után kezdett el tárgyalni a strasbourgi testület külügyi bizottsága Brüsszelben.

Tegnap lapzártánk után kezdte el tárgyalni az Európai Parlament külügyi bizottsága azt a bővítési jelentést, amelyet Elmar Brok raportőr terjesztett elé az Európai Bizottság novemberi országjelentéseivel, illetve a csatlakozó országok felkészültségével kapcsolatban. A német kereszténydemokrata raportőr által javasolt szöveg megállapítja, hogy a magyar gazdaság teljesítménye tavaly hanyatlott.

"A magas államháztartási és külkereskedelmi deficit aggodalomra okot adóvá vált, amit meg kell oldani" - fogalmaz a legújabb bővítési EP-jelentés első tervezete, amelynek hazánkkal foglalkozó részét a portugál néppárti Luis Queiró készítette (mint hosszú évek óta mindig).

Egyúttal külön is felhívja a figyelmet a novemberi bizottsági országjelentésben megfogalmazott sürgős feladatokra az agrárszektorban (a kifizetőügynökség felállítására, az integrált irányítási és ellenőrzési rendszer kiépítésére, a vidékfejlesztési intézkedésekre, illetve a vágóhidak közegészségügyi követelményeire).

A jelentés általános része valamennyi tagjelöltet felszólítja, hogy ne lankadjon az európai követelményeknek való megfelelés elérésére tett erőfeszítéseiben, "különösen az érzékeny területeken (például a kisebbségek)". Mindazonáltal megnyugvással veszi tudomásul, hogy a tíz csatlakozó országról készített bizottsági jelentések mindössze a jogalkotási feladatok 3 százalékánál állapítottak meg súlyos problémákat. Az EP-jelentés tervezete felhívja a figyelmet a sok helyütt növekvő munkanélküliségre, az egyenlőtlenségek és a társadalmi kirekesztettség fokozódására is, s külön is felszólítja az új tagállamokat a területükön tapasztalható, növekvő regionális különbségek kezelésére.

A jelentéshez, melyet tegnap kezdtek megvitatni, az EP külügyi bizottságának tagjai február 3-ig nyújthatnak be módosító javaslatokat, amelyekről a testület február 19-én szavaz majd - közölte lapunk érdeklődésére az EP illetékes szóvivője. A tervek szerint a márciusi strasbourgi plenáris ülés fogadja majd el a jelentést, amely ily módon az utolsó átfogó uniós értékelés lesz a májusban csatlakozó országokról a belépés előtt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.