BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tárcaegyeztetés a termékdíjakról

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A termékdíjas javaslatokról tárgyalnak egymással jövő héten a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM), valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) vezetői. A zöldtárca május 1-jétől és 2005. január 1-jétől is lényeges vál-toztatásokat hajtana végre a környezetvédelmi termékdíjas rendszerben, ám a javaslatok egy részét több tárcánál kifogásolják. Lapunk úgy tudja: a GKM szakértői nem értenek egyet azzal, hogy az italcsomagolások után a jövő évtől darab alapú termékdíjat vezessenek be úgy, hogy azt összekössék az újratölthető csomagolású termékek forgalmazásának ösztönzésével. Ugyancsak nem egyezik meg mindenben a két minisztérium szakértőinek véleménye a termékdíj-fizetési kötelezettség személygépkocsikra való kiterjesztéséről. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakértői elsősorban a tej és tej alapú termékek csomagolása után tervezett darab alapú termékdíj bevezetését ellenzik, bár a KVM illetékesei szerint ennek kapcsán van esély arra, hogy mindkét tárca számára elfogadható álláspont kerüljön a kormány-előterjesztésbe.

A GKM és a KVM között alacsonyabb szinten ezen a héten is folytatódtak az egyeztetések, ám ezeken csak egyes részletkérdések, így az áfabefizetéshez hasonló önbevallásos módszer tervezett gyakorlati alkalmazásáról volt szó. Ezzel szemben a koncepcionális jellegű tartalmi kérdések várhatóan már csak az érintett minisztériumok vezetőinek tárgyalásain kerülnek szóba, míg a kormány - a KVM tervei szerint - első februári ülésén vitathatja meg a javaslatokat. (NIG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.