Az Európai Unióba belépést követően jelentős fejlődés vár a magyar bankkártya-piacra, hiszen az új technológiákat tekintve több szempontból is az EU-é a világ legfejlettebb kártyapiaca - mondta Radu Obreja, a Visa International.
Az alelnök hangsúlyozta: a magyar bankoknak gyors lépéseket kell tenniük a csiptechnológia elterjesztésében, az áttérést erre 2005-re be kell fejezniük, miként az EU minden bankjának. Azoknak a bankoknak, amelyek ezt nem teljesítik, különböző szankciókkal kell majd szembenézniük - húzta alá Radu Obreja.
Az alelnök elmondta: a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a magyarországi hitelintézetek fizetési rendszereinek 2005. január 1-jétől alkalmasaknak kell lenniük arra, hogy csipes kártyákkal végzett tranzakcióknál elfogadják a bankkártyákat. Ha erre a hitelintézetek nem lesznek képesek, akkor az esetleges lopásból vagy kártyacsalásból adódó kárt teljes egészében meg kell térítenie az adott banknak.
Radu Obreja elmondta: azzal, hogy Magyarország teljes jogú tagja lesz az Európai Uniónak, a magyarországi Visa tagbankok is új térségbe kerülnek, a közép-kelet-európai, közel-keleti és afrikai térségből átsorolják őket a Visa EU-régióba.
A régióváltásnak 2004. október 1-jéig kell lebonyolódnia, ami természetesen azzal is jár, hogy a magyarországi hitelintézetek kártyarendszereinek magasabb követelményeknek kell eleget tenniük a korábbiakhoz képest.
Radu Obreja az EU piacáról elmondta: az EU bankkártyapiacán éles a verseny, a hitelkártyapiac, amely a magyarországinál szabadabb, nyitottabb és agresszívebb, kifejezetten kulcsterületnek számít.
A Visa EU különösen koncentrál a már meglévő kártyaalapú fizetési rendszerek további fejlesztésére, a technológiai biztonság, megbízhatóság megerősítésére, valamint a kártyás fizetésekre átállás felgyorsítására.
Az EU piacán a magyarországinál jóval nagyobb szerepet kapnak a hitelkártyák, amelyek már most nagymértékben kiszorítanak más banki termékeket a fizetési módozatok közül, és jelentős vetélytársai, különösen a fogyasztási hiteleknek, illetve a bankok rövidlejáratú kölcsöneinek.
Az alelnök kiemelte: a magyarországi bankok számára ezért fontos lesz, hogy megerősítsék kockázatkezelési gyakorlatukat és fejlesszék kártyaüzletágukat, s a jövőben a csippel is ellátott hitelkártyák kibocsátására összpontosítsanak.
Radu Obreja a bankok vonatkozásában elmondta: az Európai Unió Bizottságának ajánlásait figyelembe véve a Visa International csökkenti a nemzetközi kártyaforgalom elszámolásában érvényesített, határon átnyúló fizetéseknél felszámított díjait. Ez azt jelenti, hogy ötéves időtartam alatt a hitel- és terheléses kártyáknál tranzakciónként a nemzetközi átutalásoknál a díj volumenenként 0,7 százalék lesz a kereskedelmi forgalomban, míg a betéti kártyáknál, ha azokat kereskedőhelyek termináljain használják, minden egyes tranzakció után 28 eurócentet kap a kártyát kibocsátó bank az elfogadótól. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.