A rekordfogások alapján már második éve az ország legeredményesebb horgásztava a Bátonyterenye északi részén található, 65 hektáros Maconkai-víztározó, amely számos nemzetközi és hazai versenynek ad otthont. A tavat évről évre több hazai és külföldi látogató keresi fel, tavaly pedig 22 ezer vendégnapot regisztráltak - tudtuk meg Dérer Istvántól, a Bátonyterenye-maconkai Szabadidő és Sporthorgász Egyesület (BSHE) elnökétől.
A napijegyes vendégek az elmúlt évben több mint 4 tonna halat vittek haza. Az egyesület taglétszáma már megközelíti a 600-at. A tagok 56 kilogramm feletti átlagfogása országos szinten is kiemelkedőnek számít. A tározón tavaly összesen több mint 27 tonna halat fogtak a horgászok, ami 20 százalékkal meghaladja a megelőző évit.
Maconkán az elmúlt évben 12 nagyobb horgászversenyt rendeztek, köztük országos és nemzetközi bajnokságokat is. Kiemelkedő volt a telepítés is, hiszen több mint 32,5 tonna halat engedtek a tározóba, öszszesen 17 halfajból. A sikeres pályázatok lehetővé tették, hogy a 16 millió forint értékű telepítések jóval meghaladják az egyesület teljes tagi díjbevételét - tette hozzá az egyesület elnöke.
A tónak kiemelkedően gazdag és változatos halállománya van. Összesen 35 halfaj, köztük különlegességek (compó, aranykárász, "lapátméretű" dévér, jász, márna), illetve több száz, tíz kilogrammot meghaladó rekordlistás egyed, és 15-féle pontyváltozat nyújt garanciát az eredményes halfogásra.
A víztározó további jelentős fejlesztés előtt áll. Mivel ma a vízparton nincs megfelelő szálláslehetőség, az egyesület korszerű horgásztanya építését is tervezi. Erre tavaly decemberben jogerős építési engedélyt kaptak. Dérer István szerint várhatóan hamarosan elkezdődik a beruházás, miután a szükséges területet az állam az egyesület rendelkezésére bocsátja. A beruházás számítások szerint mintegy 40 millió forintba kerül, amit részben pályázati pénzből, részben saját forrásból finanszíroznak. A várost és a területet is érintő szennyvízberuházás kapcsán várhatóan szilárd burkolatot kap a déli parti út. Középtávon a vízügy is jelentős rekonstrukciós beruházásokat tervez a területen.
Maconkán a tározó komplex fejlesztéseként 1999-től több mint 240 millió forint értékű beruházást végeztek nonprofit egyesületi alapon. Az 50 százalékos tóbővítés és a természeti rehabilitáció után tavaly készült el az első sziget közvilágítása, látványosan megújult és hat új bércsónakkal bővült a kikötő. A filagóriák, a padcsoportok és a nyársalók 300 idelátogató egyidejű pihenését teszik lehetővé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.