Hitelt kaphat a BKV
A BKV Rt. működésének zavartalansága érdekében 15 milliárd forintos hitel felvételéhez járult hozzá a fővárosi önkormányzat tulajdonosi bizottsága. Az rt. a kritikus külső finanszírozási problémák miatt kezdeményezte likviditási helyzetének rendezését. Szentgyörgyi Tamás gazdasági vezérigazgató-helyettes közölte, az idén várhatóan 25-30 milliárd forint hitelfelvételre lesz szükségük. A helyszíni kiosztású javaslat elfogadását az MSZP és az SZDSZ támogatta. A MIÉP-es alelnök elutasította az indítványt, a Fidesz-MKDSZ két képviselője nem vett részt a szavazásban. Szentgyörgyi az idei adójogszabályokkal, a jegyek utáni állami árkiegészítések késésével, az állami normatíva és a fővárosi támogatás várhatóan második félévi átutalásával, a beruházásokból fakadó fizetési kötelezettséggel és a cég által tavaly hitelből megelőlegezett Haller utcai rekonstrukció 1,7 milliárd forintos költségével indokolta ezt a rövid lejáratú hitelfelvételt. (MTI)


