BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Luxusszálló a gödi golfpálya mellett

Új luxusszálló épült a már meglévő golfpálya mellé Gödön egy négymilliárd forintos magánberuházás eredményeként. Pólus Péter vállalkozó, az áprilisban nyíló Pólus Palace Thermal Golf Club Hotel megvalósítója elmondta: az 1,2 milliárd forintos banki kölcsönnel felépített szálloda generálkivitelezési feladatait is maga vállalta, mert számítása szerint így hozzávetőleg 500 millió forintot takaríthatott meg.

Az ötcsillagos, 60 szobából, illetve lakosztályból álló komplexum egy összesen 70 hektárnyi magánterületen áll, amelyen 18 lyukú, nemzetközi versenyeknek is helyt adó golfpálya működik.

A szálloda két éttermet, konferenciatermet, Wellness-központot is magába foglal, kondícionálógépekkel, termálvizes élménymedencével. A hotel mellett sportpályák, lovaglási lehetőség állnak a vendégek rendelkezésére.

A szálloda szolgáltatásai vonzóak lehetnek a tehetősebb hazai vendégek és a külföldiek számára, mert Európában is kuriózumnak számít, hogy a fővárostól alig 20 percnyi távolságban a legszínvonalasabb körülmények között hódolhasson valaki golfszenvedélyének - vélekedett a tulajdonos.

Hozzátette: az adottságokat kihasználva neves külföldi futballcsapatok részére is szerveznek majd edzőtáborozást, ily módon is növelve a luxushotel forgalmát.

A terv szerint a szálló közelében hamarosan 25 igényesen kialakított villa épül, amelyekre üdülési jog vásárlását ajánlják föl.

Az új idegenforgalmi központ 140 alkalmazottnak - közöttük 20 kertésznek - ad megélhetési lehetőséget.

Pólus Péter számításai szerint az indulás évében 40-50 százalékos lesz a szálloda kihasználtsága, ami fokozatosan növekszik majd. A beruházás 7-8 éven belül térül meg.(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.