A szocialisták nem gondolkodnak a miniszterelnök leváltásán - mondta Kovács László, az MSZP elnöke egy csütörtöki televíziós műsorban.
"Nem gondolkoznak ezen a szocialisták (...) nem foglalkozunk ilyen forgatókönyvvel" - mondta el az MSZP elnöke az MTV Nap-kelte című műsorában, reagálva a miniszterelnök esetleges leváltásáról szóló, a Magyar Hírlapban kedden megjelent hírre.
Medgyessy Péter kedden ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: akinek a halálhírét keltik, az nagyon sokáig él.
"Én csak meg tudom köszönni, hogy segítenek és szurkolnak nekem abban, hogy egyébként teljes energiám teljében még további biztatást adjanak ahhoz, hogy harcoljak azért az igazért, amit én igaznak tartok" - tette hozzá a kormányfő, megjegyezve: ennél többet nem ér ez az ügy.
Horn Gyula volt kormányfő, aki a Heves megyei Lőrinciben kedden lakossági fórumon vett részt, a távirati iroda érdeklődésére közölte: nincs tudomása arról, hogy léteznek-e olyanok az MSZP-ben, akik le akarják váltani a miniszterelnököt.
"Miért nem adják az illetők, akik ilyen véleményt vallanak, a nevüket. Ha nem adja a nevét akkor hallgasson (...) ebből lehet csinálni egy kis manipulációt" - kommentálta a Magyar Hírlap információját a politikus.
"A hír kacsa" - cáfolta Nyakó István, az MSZP szóvivője a lapértesülést.(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.