Minden megyében tiltakoztak a gazdák
Az országban 65 helyszínen kezdődött hétfő délelőtt gazdademonstráció, hogy felhívják a figyelmet a magyar mezőgazdaság problémáira, elsősorban a tej-, a sertés- és a baromfiágazat helyzetére.
A gazdák tiltakozására - Budapest kivételével - az ország valamennyi megyéjében sor került. Félpályás útlezárással járó forgalomlassítást 18 megyében tartanak a gazdák, míg Győr-Moson-Sopron megyében a gazdálkodók erőgépeikkel folyamatosan mozognak az utakon.
Egy-egy demonstrációs helyszínen 20-200 erőgép van az utakon, míg a tiltakozók száma 50-500 között mozog. A demonstrációk főként a határátkelőhelyek, a fontosabb fő- és összekötő utak kereszteződéseinek környékén, továbbá a hidak le- és felhajtóinál folynak. A tiltakozás időtartamát a szervezők néhány megyében egy-két hétre tervezik.
Bagi Béla, a demonstráció szervezőbizottságának tagja az MTI-nek elmondta: A demonstráció célja a szervezők szerint a társadalom figyelmének felhívása az agráriumból élők problémáira, valamint az, hogy a kormányzatból kikényszerítsék a gazdálkodók gondjainak megoldását célzó érdemi tárgyalásokat.
Ez utóbbira a demonstráció szervezői szerint azért van szükség, mert a kormányzat eddig nem foglalkozott érdemben a mezőgazdaság gondjaival és most kétoldalú tárgyalásokon kellene rendezni a vitás ügyeket.
Bagi Béla jelezte ugyanakkor, hogy a megbeszélésekre még nem tettek konkrét javaslatot a szaktárcának, ám ez várhatóan hamarosan elkészül.
Szanyi Tibor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára az agrárdemonstráció szervezőinek felvetésére reagálva az MTI-nek elmondta: a tárcánál a "nyitott ajtó" politikáját követik, ami azt jelenti, hogy az eddig eltelt valamivel több mint másfél évben nem volt olyan hét, hogy ne találkoztak volna a minisztériumban agrár-érdekképviseletek megbízottaival.
Így a tárcánál most is készek a tárgyalásokra.
Az államtitkár szerint viszont a kétoldalú tárgyalásokat legalább háromoldalúra kellene bővíteni.
"Az aktuális piaci viszonyokat érintő kérdésekről a termelőknek és a feldolgozóknak kell megállapodniuk, ugyanis az agrártárca nem piaci szereplő" - mondta. A minisztérium csak segítheti ezeket a megbeszéléseket - tette hozzá.
Az agrárdemonstráción eddig nem történt semmiféle atrocitás a szervezők tudomása szerint. Az utakra vonult termelők általában a tejtermelők sanyarú helyzetére hívják fel a figyelmet, továbbá arra, hogy a sertés és a baromfi értékesítése szintén nehéz és az átvételi árak alacsonyak.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében a termelők sérelmezték az aszálykár enyhítésre kifizetett összeg szerény voltát, amely szerintük csak kis mértékben fedezte a gazdák veszteségeit.
Több helyszínen is hangsúlyozták a jelenlévők a tiltakozás politikamentességét.
Szanyi Tibor korábban úgy nyilatkozott, hogy a készülő demonstráció elsődlegesen politikai indíttatású, hozzátéve hogy a társadalom rokonszenvét kockáztatja az, aki megalapozatlan követelések alátámasztására utakat zár le.(MTI)


