BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem hatékony a kutatás

A közületi - állami intézeti és egyetemi - kutatások innovatív hatásának fokozását, a társadalmi igényekhez való jobb igazítását és a fiatalok kiterjedtebb alkalmazását javasolja az OECD a tagállamok kormányainak.

Az OECD tagállamaiban a k+f tevékenységre költött összegek csak abszolút értékben mutatnak szerény növekedést, de az összkibocsátáshoz viszonyítva nem - figyelmeztet a szervezet. A közszférában folytatott kutatások kiterjedése főleg a felsőoktatásban volt megfigyelhető, míg az állami laboratóriumok tevékenységében csak az amerikai egészségügyi és katonai programok kiterjesztése nyomán tapasztalható némi élénkülés.

Az állami finanszírozás stagnálása miatt különleges fontosságra tett szert a magánvállalatok által folyósított támogatás. A felsőoktatási intézmények 2001-es k+f kiadásainak 6 százalékát fedezték magánvállalatok, szemben az egy évtizeddel korábbi 3 százalékkal. Az állami laboratóriumokban az üzleti világ hozzájárulása 5 százalékra növekedett, ami az 1980-as évek elején kimutatott hányad duplája. A tevékenység stabilitását a tagálla-

moknak azzal kell szavatolniuk, hogy az adott területek finanszírozását megvédik a konjunkturális ingadozások hatásától - hangoztatja az OECD egy mostani szakminiszteri tanácskozás elé időzített ajánlásában.

A közszférában folytatott kutatások hatékonyságának fokozása és a munka társadalmi hasznosságának fokozása végett javítani kell a szóban forgó területek tevékenységének irányítását, beleértve a források allokálását, a célok prioritásainak meghatározását és az intézmények menedzselését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.