BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pályázat az M6-os építésére

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

PPP-beruházásban kezdődhet el az M6-os autópálya építése, amelynek pályázati felhívását most tette közzé a gazdasági tárca. Közben folytatódtak az M5-ös kivásárlásáról szóló tárgyalások is, az ügylet valószínűleg nem emeli az idei költségvetés hiányát.

Kiírta a pályázatot az M6-os autópálya első, Dunaújvárosig tartó szakaszának építésére a GKM, amelynek értelmében az Érd és Dunaújváros közötti 52 kilométer hosszú autópálya-szakasz az úgynevezett köz- és

magánszféra-partnerség (PPP) konstrukcióban épülhet meg. Ennek értelmében a beruházást a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó magánbefektető finanszírozná, amely az építés befejezését követően 22 évre koncesszióba kapná az elkészített útszakaszt. A sztráda üzemeltetője tehát a pályázati nyertes vállalat lenne, ennek ellenére az M6-os az országos matricás díjfizetési rendszerhez csatlakozna olyan formában, hogy az állam úgynevezett rendelkezési összeget fizetne évente a beruházónak. Ennek értékét előre meghatároznák, ugyanakkor a tárca szándékai szerint a beruházó céggel megkötendő szerződésbe olyan kitételt is belevennének, amely szerint kedvezőtlen közlekedési tapasztalatok esetén kisebb összeget folyósítanának a vállalatnak.

A jelentkezőknek május 3-ig kell a pályázatokat benyújtani, amelyeket az ajánlatkérő két fordulóban fogja elbírálni. Az előminősítés során a három legjobb ajánlatot választják ki, ezt követően kerülhet sor a győztes cég megnevezésére. A GKM elképzelései szerint az M6-os építése 2004 harmadik negyedében kezdődhet el, s a Dunaújvárosig tartó sztrádaszakaszt 2006 március 31-ig kell forgalomba helyezni. A gazdasági tárca szakértői szerint a területkisajátítások, valamint az építéshez szükséges engedélyek beszerzése lezárult, vagy hamarosan megtörténik, így ezek nem hátráltathatják a beruházás megkezdését.

Az M6-os további szakaszainak építése hasonló konstrukcióban folytatódhat. Lapunk úgy tudja, hogy a GKM három-négy hónapon belül a sztráda Dunaújváros-Szekszárd-Pécs szakaszának, valamint az M56-os Dunaújváros-Bóly-országhatár közötti első szakaszainak építésére is pályázatot ír ki, amelyeket - a matricás rendszer keretein belül - szintén koncesszióba adnának a beruházóknak. Ezek első szakaszainak 2007 végére kell elkészülni az autópálya-törvény értelmében.

Ezzel párhuzamosan tegnap tovább folyatódtak a tárgyalások az M5-ös autópálya kivásárlásának részleteiről a kormányzat és a tulajdonos AKA Rt. között. Úgy tudjuk, hogy a kormány holnap adhatja áldását a napokban már parafált szerződés megkötésére. Megkeresésünkre a társaságnál megerősítették, hogy a tárgyalások során valóban felvetődött egy olyan értelmű konstrukciós javaslat is, mely szerint az M5-ös autópályát anélkül is az országos matricás díjfizetési rendszerbe lehetne kapcsolni, illetve a Szeged-Kiskunfélegyháza közötti szakaszt megépíteni, hogy az állam teljesen kivásárolná a jelenlegi tulajdonos AKA Rt.-t. A pénzügyi tárcától származó értesülésünk szerint az autópálya-ügylet nem növeli meg a költségvetés idei hiányát. Amennyiben a tranzakció végső hitelezője a Magyar Fejlesztési Bank lesz, akkor a megvásárlásra fordított összeggel "csak" az államadósság jelenleg 10 700 milliárd forintos összegét gyarapítja. (NIG-OG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.