Elfogadható kompromisszum született az idei útfejlesztésekről az MSZP és a gazdasági tárca között - mondták lapunknak a szocialista képviselőcsoportban. A frakció jelezte a kormányfőnek: a Draskovics-csomag megszorításai jelentős részben fejlesztési célok átcsoportosításait érintik, holott nem erről volt szó.
Főként pénzügyi átütemezéssel és kisebb költségráfordítással valósulnak meg azok az útépítések, amelyeket az idei költségvetés irányzott elő, és amelyekben már múlt évben sikerült egyezségre jutnia a kormánynak és a szocialista képviselőcsoportnak. Bár a Draskovics Tibor pénzügyminiszter készítette takarékossági csomag a gazdasági tárcát illetően összességében 22 milliárd forintos útfejlesztési előirányzatot kívánt megnyirbálni, "hosszú és kemény egyeztetéssorozat" után csak néhány út megépítése kerül ki a tervből. Ezek azonban a szocialista frakció tájékoztatása szerint nem jelentősek. Például olyan útról van szó, amely a határig vezetett volna, ám a román oldalon nem készül el a folytatása. Az utak építését, a beruházásokat illetően így "nagyjából konszenzus alakult ki a frakció és a kormány között" - tájékoztatták lapunkat szocialisták.
A takarékossági csomag miatt tulajdonképpen nincs jelentős feszültség az MSZP-frakcióban, az egyes tárcákkal folytatott konzultációkon sikerült abban megegyezni, hogy a minisztériumok mit javasoljanak elvonni saját területükről takarékosság címén. Ismert, hogy az MSZP legjobban az útépítések visszafogását nehezményezte, hiszen egyéni képviselői sikerként tálalhatták a beruházások megvalósulását választási körzeteikben.
Azt azonban a szocialisták jelezték a pénzügyminiszter és a miniszterelnök felé is, hogy a csomag a gazdasági tárcától jelentős részben fejlesztési célok átcsoportosítását irányozta elő, holott nem ez szerepelt a Medgyessy Péter és a Draskovics Tibor által meghirdetettekben. Mindketten az "olcsó állam" szlogen mentén irányozták elő a takarékosságot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.