BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

130 áldozatot azonosítottak Madridban

A spanyol belügyminiszter szerint a madridi merénylet halálos áldozatainak száma 198-ra nőtt. A hatóságok délelőttre ígérik, hogy teljes listát tesznek közzé az áldozatokról. A halottak közül eddig mintegy 130-at azonosítottak, az 1430 sebesültből még csaknem 400-an kórházban, 44-en válságos állapotban vannak.



Az ETA baszk terrorszervezet politikai szárnya elhatárolta magát a madridi merénylettől. A spanyol kormány ugyanakkor továbbra is úgy véli, hogy a szeparatista csoport a felelős terrorakcióért. A belügyminiszter elmondta, hogy az este Korán-verseket tartalmazó arab nyelvű magnókazettákat találtak egy ellopott kisteherautóban, Madridtól nem messze, de Ángel Acebes szerint ezzel csak meg akarták zavarni a nyomozást.



Előzőleg az al-Kaida terrorcsoport egy Londonban megjelenő arab újsághoz eljuttatott üzenetben magára vállalta a madridi merényletet. A levél hitelességét azonban a londoni hírmagyarázók és a spanyol vezetők is megkérdőjelezték.

A miniszter közölte azt is, hogy a robbanásokat tizenkét, egyenkét nyolc-tíz kilónyi robbanóanyaggal megtöltött hátizsákkal követték el, olyan robbanószerrel, amelyet az ETA gyakran használ. (MR)



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.